Első kör
Az ötletterveket 2023. november 24.-ig várjuk.
Második kör
A második körben az ötlettervek kivitelezése történik, amelyekről pályamunkában – írott (dolgozat), vagy mozgóképi (videó) megjelenítésű - számolnak be a pályázók. A munka tartalmazza a kutatási téma elméleti hátterét, valamint a szerzett ismeretek, kutatási eredmények leírását, összegzését, illetve a felhasznált források megnevezését. A pályamű eljuttatásának határideje: 2024. február 23.
Harmadik kör (döntő)
A harmadik körben a döntős versenyzők személyesen vagy videó-felvételen keresztül bemutatják projektjük termékét, összefoglaló projektbeszámolót készítenek, megvédik munkájukat, bizonyítják céljaik elérését, jártasságukat az általuk választott témában. A döntő időpontja: 2024. április 12.

A Tantárgyháló 2016/2017 2. fordulójának eredményei

2017.04.05

Kedves Pályázók és (őket segítő) Tanárok!

Végéhez ért a Tantárgyháló 2016/2017 második fordulója, a pályaműveket átolvastuk és kiértékeltük.

A versenybizottság nem kevés örömet talált megbízatása teljesítése folyamán. Kiváló munkákkal találkozott ezúttal is, a „hálósra” szövögetett, elvont filozofikustól a két lábbal földön járó, realisztikusig. Jó érzés volt ismét megtapasztalni, hogy a témaválasztás szabadsága mekkora kreativitást tud eredményezni! Voltak sajnos a kiírt pályázat kritériumaival nem igazán egybevágó munkák is, olyanok, ahol az összefüggések kutatása, a több szempont alapján történő komplex vizsgálódás elmaradt…

Az Új Kép tanulmányi versenye harmadik fordulójába bejutók listája tehát összeállt, rajta azokkal a diákokkal, akik meghívást kapnak a bemutatkozásra, eredményeik, kutatásuk szóbeli ismertetésére, arra, hogy bizonyítsák megszerzett jártasságukat a témában. Az erre való felkészülés is sokrétű feladat, komoly koncentrációt és kitartást igényel. A hozadéka viszont – olyan készségek megszerzése és ápolása, amelyek a továbbiakban is, egész életünk során, folytonosan hasznosulnak.

Általános iskola

Szabó Roland, Albert Flóra: A mágneses mező és az oldat pH értékének hatása a növények csírázására és fejlődésére. Nikola Đurković Általános Iskola, Bácsfeketehegy. Mentorok: Faragó Péter, Kanyó István

Vass Zoltán: Gróf Széchenyi István gyakorlati alkotásai. Majsai Úti Általános Iskola, Szabadka. Mentor: Csőke Márta

Szőke Szintia, Tari Katarina: A „fehér arany” vidékünkön. Október 18. Általános Iskola, Zentagunaras. Mentor: Laták Mónika

Bálint Eszter , Fujkin Zsófia: A tanyasi életformák régen és ma. Kárász Karolina Általános Iskola, Horgos. Mentorok: Karácsonyi Krisztina, Horvát Hilda

Huszár Ádám: Takács Gáspár, a templomépítő. Hunyadi János Általános Iskola, Csantavér. Mentor: Hatala Zoltán

Weiss Astrid: Duna – az ihletek folyója. Majsai Úti Általános Iskola, Szabadka. Mentor: Vuleković Beáta

Szunomár Klaudia, Fontányi Réka: Az ismeretlen tó titkai. Dózsa György Általános Iskola, Gunaras. Mentor: Laták Mónika

Posztós Nikoletta, Firic Kristóf: Vidékünk népszokásai. Dózsa György Általános Iskola, Gunaras. Mentor: Laták Mónika

Szögi Klaudia: Útkeresők. Ifjúsági szubkultúrák napjainkban. Kárász Karolina Általános Iskola, Horgos. Mentor: Karácsonyi Krisztina, Horvát Hilda

Ilia Ágnes, Visnyei Fanni: Számítógépek által irányított világ. Kárász Karolina Általános Iskola, Horgos. Mentor: Bohata Zsuzsanna, Gazdag Csaba

 

Középiskola

Bálint Tibor: Zyklon-b: Rovarirtóból tömeggyilkossági méreg. Óbecsei Gimnázium, Óbecse. Mentor: Gálfi Attila

Ali Arsen: Safe Kid Zones. Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta. Mentor: Kőrösi Gábor

Nagy Anita: Én és önmagam- a külső tényezők hatása a lélek fejlődésére. Óbecsei Gimnázium, Óbecse. Mentor: Karácsonyi Tünde

Szerda Mária Réka: Tápálkozási zavarok a mai fiataloknál. Óbecsei Gimnázium, Óbecse. Mentor: Tóth Emese

Nyilas Sára: Európa a változás kapujában. Svetozar Marković Gimnázium, Szabadka. Mentor: Agyánszki Máté

Benkő Edina: A siker gátjai és támogatói. Óbecsei Gimnázium, Óbecse. Mentorok: Karácsonyi Tünde, Gálfi Attila

Ágoston Annabella, Gója Henrietta: Fiatalok a technológia büvöletében. Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, Zenta. Mentorok: Viakter Blanka, Csinos Melinda

Tóth Laura, Tápai Ramóna: Ideje lenne már a dögök eltakaritásának. Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, Szabadka, Mentorok: Bicskei Gabriella, Takács Borza Kornélia

Bencsik Blanka: Gépjárművezetés biztonságnövelése képfeldolgozás alkalmazásával. Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta. Mentor: Kőrösi Gábor

Pál Orsolya: A depresszió tünetei és kezelése. Óbecsei Gimnázium, Óbecse. Mentor: Gálfi Attila

 

A DÖNTŐVEL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK
A Tantárgyháló tanulmányi verseny zárórendezvényére 2017. április 27-én, csütörtökön 15:00-kor kerül sor a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar dísztermében (Strossmayer u. 11). A verseny várhatóan 19 óráig tart.
A zárórendezvényre meghívott versenyzők önálló, nagyjából 5-10 perces, ismertetőt tartanak kutatásukról. Amennyiben számítógépet használnak (Power Point prezentáció, képek, zene egyszóval bármi, amihez számítógép szükséges), szíveskedjenek még a verseny előtt eljuttatni az anyagot, ugyanis e nélkül nem lesz mód a felhasználásra. Plakátokat és más nem számítógépes illusztrációkat használhatnak azok előzetes eljuttatása nélkül. Előadásukban elmondhatják, miért, hogyan, mi módon kezdtek el témájukkal foglalkozni. A cél az, hogy érdekes és frappáns legyen az ismertető. A kutatás ismertetése után a tanárokból álló bizottság kérdéseket tesz majd fel, hogy meggyőződjön, milyen alapos a versenyző tudása, és milyen mélységben ismerkedett meg témájával. A végeredmény a pályázati anyagra, az előadásra, valamint a kérdésekre adott válaszokra kapott pontokból áll össze.
Kérjük, hogy a számítógépről használatos anyagot küldjék el e-mailben vagy CD-n legkésőbb április 25-ig! Kérdéseikkel forduljanak szerkesztőségünkhöz az ujkep.modszertani@gmail.com e-mail címen vagy a 064/285-2083 mobilszámon!
Izgalmas felkészülést és sok-sok jó ötletet az előadások megtervezéséhez!

TANTÁRGYHÁLÓ 2016/2017 Felhívás

2016.12.26

Célcsoport: általános iskolás felsős és középiskolás diákok, a pályamunkát legfeljebb két diák írhatja együtt.

Kategóriák: általános és középiskolás.

Pályázat tárgya: önálló kutatás tervezése, megvalósítása és összefoglalása írásbeli pályamű formájában, valamint a kutatás bemutatása és a témában való jártasság bizonyítása a záró rendezvény keretében.

A pályázat célja: önálló kutatások ösztönzése a diákok körében, a tudományterületek közötti összefüggések keresése, a matematikai, természet- és társadalomtudományi ismeretek szintézise, a kreativitás és az előadói képességek fejlesztése.

Jelentkezési határidő:

–        ötlettervek beküldése: 2017. január 23. hétfő

–        pályaművek eljuttatása: 2017. március 20. hétfő

–        döntő: április második fele/május első fele

Jutalmak: a döntőben helyezést elérő pályázatok szerzői, illetve témavezetőik külön-külön mindkét kategóriában pénzjutalomban részesülnek.

–        I. díj 10000 dinár

–        II. díj 7000 dinár

–       III. díj 4000 dinár

–        Közönségdíj: könyvvásárlási utalvány 2000 dinár értékben

 

Az Új Kép folyóirat 19. tanulmányi versenye, a Tantárgyháló a jelenségek, események, törvényszerűségek közötti összefüggések felfedezésére és tanulmányozására ösztönzi a pályázókat. A projektszerű megközelítést szorgalmazzuk, amelyben a megtapasztalás, az élmény, a tett kap hangsúlyt. A pályamunkák megírásához önálló kutatást kell végezni, azaz nemcsak internetes források, hanem nyomtatott kiadványok (könyvek, folyóiratok, újságok stb.) olvasása, megfigyelések, kísérletek, felmérések, szakemberekkel készített interjúk, levéltári kutatások stb. szükségesek. A pályázóknak javasoljuk az együttműködést valamely intézménnyel (pl. könyvtár, múzeum, levéltár stb.) vagy szakemberrel a kutatás során.

A pályaművek terjedelmét illetően az általános iskolások számára 5 gépelt oldal, a középiskolások számára pedig a 12 oldal javasolt. Ez a terjedelmi korlát magára a szöveges részre vonatkozik, a mellékletre (táblázatok, grafikonok, képek stb.) nincsenek korlátok.

Természetes elvárásunk, hogy a pályamunka kizárólagosan a Tantárgyháló versenyre készüljön és eredeti szöveg legyen.

Jelentkezési adatlap letöltése

  Tovább olvasom >

Tantárgyháló tizennyolcadszor – Gondolatok a tudásról, diákról, tanárról a verseny kapcsán

2016.02.16

2015. évi Tantárgyháló verseny döntőjére december 11-én került sor Szabadkán. 10-10 közép és általános iskolás egyén, ill. páros mutatta meg tudását, a kétfordulós előválogatás után.

A Tantárgyháló a kezdetektől azt szorgalmazza, hogy a diákok egyszerre használják a különböző tantárgyakból tanult ismereteiket, hogy ebből egy kreatív folyamat következményeként, pályamunkát írjanak, majd, hogy közönség előtt beszéljenek témájukról és talpraesetten válaszoljanak a zsűri kérdéseire. Egyszóval a verseny az írni tudást, beszédet és beszélgetést, és ezáltal gondolkodást próbálja serkenteni, hogy a tudás mély és átgondolt legyen. A mély tudás feltételezi azt, hogy arról, érdekesen lehet írni és szabadon lehet róla beszélni és beszélgetni.

Az egymást követő évek tapasztalataiból világos lett, hogy a diákok megterheltsége viszonylag nagy, és tanáraik hathatós segítsége nélkül nem tudnak kutatni az őket érdeklő témákban sem, ezért a tanárok jutalmazása is nagyon fontossá vált a Tantárgyháló versenyben.

Az idei középiskolás pályamunkák, akár csak minden évben, ami jó, nagy szórást mutattak. A témák között a napi politikától, a pszichológiai illúziókig terjedt a skála, miközben a házilag kivitelezhető kísérletek és a tudomány híres és hírhedt kísérletei is terítékre kerültek. A zsűri elégedetten állapította meg, hogy sok minden érdekli a diákokat.

Sajnos minden évben megmutatkoznak az oktatási rendszerünk hibái. A dolgozatok megírásakor visszatérő probléma a világhálóról való jelöletlen idézetek nagy tömege, a „copy-paste” jelenség. Ennek vizsgálata, pontosabban az okok vizsgálata érdekes témája lehetne valamilyen pedagógiai kutatásnak, enélkül viszont csak ötleteink lehetnek.

Szerintem a „copy-paste” jelenség mögött első megközelítésre az a jelenség van, hogy az iskolákban a reprodukciót díjazzák. Ez nagyon régi tulajdonsága az oktatási rendszerünknek, és akkor régen még volt is értelme, de ma már nincs, viszont egy diák a saját perspektívájából kiindulva méltán gondolhatja, hogy elég az, ha talál valahol egy olyan tartalmat, amelyet reprodukálhat. Egy másik megközelítése a problémának talán az, hogy a tanár és a diák is arra kényszerül a tanév folyamán, hogy végig rohanjon egy bizonyos ismeretanyagon, így egy diákban kialakulhat az a nézet, hogy egyes feladatokat, leckéket csak „letud”, „maga mögött hagy”. Ez a fajta rohanás az ismeretanyagok megismerésében nem inspirálja őket az elmélyedésre, és arra sem, hagy tartós tudássá tegyék azt, amit kínálnak nekik. Azonban a diákok reakcióját illetően ebben is van logika, hiszen egy felnőtt számára is komoly feladat lenne évente fél méter, vagy ennél is vastagabb kötegnyi különböző tankönyv végigolvasása. (Ha egymásra raknánk, mondjuk az ötödik osztályos tankönyveket és gyakorló füzeteket, meglepődnénk, hogy milyen vastag kötegünk lenne. Ha pedig az oldalakat is összeszámolnánk, amelyeket elvben át kell olvasni, még jobban meglepődnénk). Mélyebbre hatolva azonban még két igazán komoly dolgot találhatunk. Az interneten olvasható tartalmak másolása még akár rendjén való is lehetne, ha megjelölnék, hogy honnan származik az idézet (amire azért volt példa a pályamunkákban), de még ez sem igazán jó, hiszen megtörténhet, hogy az internetes tartalom által kifejezett ismeret nem jut be a diákok tudatába, csak az egyik számítógépes felületről a másikra másolódik. Ezen kívül a tankönyveket, és az interneten található szövegeket olvasva a diákokban könnyen támad az az érzés, hogy másnak kell magukat mutatniuk mint amik. Elég szomorú, hogy a diákjainkban kimondatlanul is az az érzés kerekedik felül, hogy az nem elég, ha diákként írnak valamiről, és az elvárás az, hogy tankönyv vagy enciklopédia szerűen fogalmazzák meg gondolataikat. A legmélyebb probléma tehát, amire a Tantárgyháló verseny mutat, az, hogy a diákok nem érzik elég fontosnak saját gondolataikat, és ezért menekülnek a jelölt és jelöletlen idézetek mögé, pedig az oktatás folyamán nincs is érdekesebb dolog mint a diákok gondolatai, mégis ez elsikkad a tanterv hajszolásában, az iskolai adminisztráció vezetésében, és minden másban, ami rárakódott az oktatásra.

A „copy-paste” jelenségnek van még egy, interakciós síkja is. Ez pedig a tanár-diák közötti kapcsolat, amely a bizalmon kellene, hogy alapuljon. Mégis azt látjuk, hogy a jelen felállás mellett a diákok, ha csak lehet, megpróbálják átverni tanáraikat, és ez sokszor sikerül is nekik. A diák szempontjából ez azért logikus próbálkozás, mert folyamatosan megoldhatatlan helyzetekbe kerül, amit úgy próbál áthidalni, hogy valamilyen más megoldást keres, hiszen az évenkénti fél vagy annál is több méternyi tartalom befogadása lehetetlen. Másrészt a tanár időbeosztása, óraszáma, egyéb leterheltsége, amelyről a közélet szereplőinek fogalma sincs, nem teszi lehetővé, hogy órákat foglalkozzon egy-egy kiemelkedő diákjával, ill. azokkal, akikben az átlagosnál több érdeklődés van valami iránt, így a pályamunkákra sem fordíthatnak elég figyelmet, és így sikerül a diákoknak átverniük őket a „copy-paste” módszerrel. Azt hiszem, hogy ez presztízskérdés, amiben egyetlen tanár sem engedhet, hiszen minden átverés a tekintélye rombolásával jár, amelyre egyébként nagy szüksége van, és amelyet a társadalom más impulzusai is folyamatosan rombolnak.

Ezen kívül azzal az illúzióval is le kellene számolni, hogy írni és olvasni „magyarórán” tanul a diák, hiszen más az amikor, pl. egy elbeszélést olvas és próbál írni, vagy amikor egy ismeretterjesztő szöveget olvas, vagy próbál írni. A Tantárgyháló azon kevés verseny közé tartozik, amely az utóbbira ösztönzi a diákokat.

A verseny leglátványosabb része, az amikor a diákok kiállnak a versenybizottság és a közönség elé, és egy prezentációt bemutatva elmondják mondanivalójukat. Ebben az idén is sokkal sikeresebbek voltak, mint a pályamunkák írásában. Igaz, hogy előfordult, hogy a prezentációt digitális puskaként használták, és az is, hogy papírlapról olvasták fel mondanivalójukat, mégis a verseny folyamán ebben mutatkozott meg a diákok kreatív szelleme, és mindaz, amit az oktatás elő kell(ene), hogy hívjon belőlük.

Azt hiszem, hogy az idei Tantárgyháló legnagyobb tanulsága, hogy hagyni kell a diákokat az iskolában minél többet gondolkodni és szerepelni. Szerintem jót tesz nekik minden értelemben, ha elmondhatják azt, amit a kutatás vagy a tananyag kivált belőlük. Ami pedig a szövegek írását illeti, a lecke fel van adva: hogyan létrehozni egy bizalmi kapcsolatot a diák és tanár között, hogyan találni időt és módot egy szöveg tüzetes megvizsgálására, korrigálására, hiszen ez is fontos a kiművelt, önmagukat ismerő, a helyüket az életben megtaláló felnőttekké nevelésben.

Talán a jövő évi Tantárgyháló versenyben közelebb jutunk a válaszokhoz. Az idén már másodszor közönségdíj is volt, és úgy néz ki, hogy ez egy jó kezdeményezés, talán az értő figyelés mint új jelenség is fejlődni fog, egy újabb dimenzióval gazdagítva a versenyt.

Dr. Mészáros Zoltán

A 2015. évi Tantárgyháló döntőjének ereményei

2016.02.16

A Tantárgyháló döntőjére a legjobb pályamunkák készítői és mentorai kaptak meghívást. A versenybizottság novemberben értékelte és osztályozta a beérkezett pályamunkákat és kiválasztotta a 10-10 legjobb általános és középiskolai pályamunkát. A legjobb eredményt elért pályázók 2015. december 11-én mutatták be kutatásukat és méretették meg tudásukat a Magyar Ház földszinti Tanácstermében és a Tanítóképző Kar épületében.

A versenyen elért első három helyezésért pénzjutalomban részesültek a tanulók és mentoraik.

I. díj

Középiskola

Sárkány Krisztina, Óbecsei Gimnázium, Óbecse

Mentor: Gálfi Attila

Pályamunka címe: Marihuána története és jellemzői

Általános Iskola

Szabó Zsuzsanna, Molnár Heléna, Kókai Imre Általános Iskola, Temerin

Mentor: Zelenka Angéla

Pályamunka címe: Ízes-íztelen fűszertörténelem

II. díj

Középiskola

Ágoston Annabella, Gója Henrietta, Közgazdasági Középiskola Zenta

Mentor: Viakter Blanka

Pályamunka címe: A család régen és ma

Általános Iskola

Klima Döniz, Cseh Károly Általános Iskola Ada

Mentor: Kaszás Botos Zsófia

Pályamunka címe: Szimmetria és tökéletesség a környezetünkben

III. díj

Középiskola

Szabó Richárd, Közgazdasági Középiskola, Szabadka

Mentor: Ágyas Réka

Pályamunka címe: Migráció és emigráció

Átalános Iskola

Pintér Attila, Majsai Úti Általános Iskola, Szabadka

Mentor: Vulekovity Beáta

Pályamunka címe: Kisebb-nagyobb

A versenyen a közönség véleménye is számított, mindenki szavazhatott a számára legszimpatikusabb pályamunkára. A legtöbb közönség szavazatott kapott versenyző és mentora különdíjban részesült, ami idén ajándék könyvvásárlási utalvány volt.

Közönségdíj

Fontányi Réka, Posztós Nikoletta, Dózsa György Általános Iskola, Gunaras

Mentor:Laták Mónika

Pályamunka címe: Kis templomunk nagy története

 

Nyilas Sára, Arany János Általános Iskola, Oromhegyes- Orom,

Mentor: Fejős Edina

Pályamunka címe: A szépséghez vezető út

 

Farkas Anett, Bátyity Csilla, Vegyészeti-Technológiai Iskola, Szabadka

Mentor: Varga Gabriella

Pályamunka címe: Illegális kábítószerek, legális gyógyszerek

 

Gója Henrietta, Ágoston Annabella, Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, Zenta

Mentor: Viakter Blanka

Pályamunka címe: A család régen és ma

 Gratulálunk a díjazottaknak, és valamennyi résztvevőnek köszönjük odaadó munkáját! Reméljük, viszont látunk Titeket a következő Tantárgyhálón is.

Tantárgyháló 2015 tanulmányi verseny második fordulójának eredményei

2015.12.08

Kedves Pályázók!

Kedves Mentorok!

Köszönjük, hogy részt vettetek az Új Kép folyóirat Tantárgyháló 2015 tanulmányi versenyének második fordulójában. Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is számos igazán kiforrott, minőséges munka érkezett. Kellemes meglepetést okozott a versenybizottság számára a természettudományi témák iránti érdeklődés. Az általános iskolások körében a helytörténeti, történelmi és irodalmi témák bizonyultak népszerűnek, a középiskolások nagy részét pedig a természeti összefüggések érdekelték. Emellett több pályamunka érkezett,amelyben a jelenlegi szocálpolitikai és gazdasági helyzettel foglalkoztak a diákok, mint a migráció, vagy a menni vagy maradni kérdéskör. Az értékelés nem volt könnyű feladat a vesrenybizottság számára, ezt bizonyítja az is, hogy szinte tizedpontok választottak el egy-egy tanulót a továbbjutástól.

Tovább olvasom >

Pályázati felhívás 2015

2015.09.10

Célcsoport: általános iskolás felsős és középiskolás diákok, a pályamunkát max. 2 diák írhatja együtt.

Kategóriák: általános és középiskolás.

Pályázat tárgya: önálló kutatás tervezése, megvalósítása és összefoglalása írásbeli pályamű formájában, valamint a kutatás bemutatása és a témában való jártasság bizonyítása a záró rendezvény keretében.

A pályázat célja: önálló kutatások ösztönzése a diákok körében, jelenségek és tudományterületek közötti összefüggések keresése, a matematikai, természet- és társadalomtudományos ismeretek szintézise, kreativitás és előadói képességek fejlesztése.

Jelentkezési határidő:

  • ötlettervek beküldése: 2015. szeptember 21. hétfő

  • pályaművek eljuttatása: 2015. november 9. hétfő

Jutalmak: a döntőben helyezést elérő pályázatok szerzői illetve mentortanáraik külön-külön mindkét kategóriában pénzjutalomban részesülnek.

  • I. díj 10000 dinár

  • II. díj 7000 dinár

  • III. díj 4000 dinár

  • Közönségdíj: meglepetés ajándék

A pályázat részletei és a jelentkezés módja a www.tantargyhalo.net honlapon.

Jelentkezési adatlap letöltése

  Tovább olvasom >

Tantárgyháló verseny döntő eredményei

2015.06.13

A 2014/2015. tanévi Tantárgyháló verseny döntőjéről

2015. április 28-án, Szabadkán került sor a Vajdasági Módszertani Központ szervezésében a Tantárgyháló verseny döntőjére. A rendezvény egyben az Új Kép folyóirat 17. tanulmányi versenyét jegyzi. A döntőbe jutásért az általános iskolai csoportban 35 pályamunka és 59 tanuló versenyzett, míg a középiskolások csoportjában 35 tanuló vett részt és 26 pályamunkából válogathattunk. Nagy örömünkre szolgál, hogy az előző évekhez képest megduplázódott a pályamunkák és a versenyzők száma, ill. a pályaművek színvonala is sokat emelkedett.

Tovább olvasom >

Tantárgyháló 2014/2015 – 2. forduló eredménye

2015.04.10

Kedves Pályázók!

Tisztelt Mentorok!

 

Köszönjük, hogy részt vettetek az Új Kép folyóirat Tantárgyháló 2014/2015 tanulmányi versenyének második fordulójában. Nagy örömünkre az idén óriási érdeklődés van a verseny iránt, és a résztvevők száma szinte megduplázódott. Az általános iskolai csoportban 59 tanuló jelentkezett és 35 pályamunka érkezett, míg a középiskolások csoportjában 35 tanuló vett részt és 26 pályamunkából válogathattunk. A mennyiségi szempontok mellett még inkább örülünk annak, hogy a pályaművek színvonala is meglehetősen emelkedett, és nagy érdeklődéssel olvastuk a jobbnál jobb, tartalmas és igényes pályaműveket. A mentortanároknak köszönjük, hogy segítették a fiatal kutatókat és hozzájárultak a színvonalas pályaművek elkészítéséhez.

Tovább olvasom >

Pályázati felhívás 2014

2014.10.13

Célcsoport: általános iskolás felsős és középiskolás diákok, a pályamunkát max. 2 diák írhatja együtt.

Kategóriák: általános és középiskolás.

Pályázat tárgya: önálló kutatás tervezése, megvalósítása és összefoglalása írásbeli pályamű formájában, valamint a kutatás bemutatása és a témában való jártasság bizonyítása a zárórendezvény keretében.

A pályázat célja: önálló kutatások ösztönzése a diákok körében, jelenségek és tudományterületek közötti összefüggések keresése, a természet- és társadalomtudományos ismeretek szintézise, kreativitás és előadói képességek fejlesztése.

Jelentkezési határidő:

–          ötlettervek beküldése: 2014. november 17. hétfő

–          pályaművek eljuttatása: 2015. március 2. hétfő

Jutalmak: a döntőben helyezést elérő pályázatok szerzői ill. mentortanáraik külön-külön mindkét kategóriában pénzjutalomban részesülnek.

–          I. díj 5000 dinár

–          II. díj 3000 dinár

–          III. díj 1500 dinár

–          Közönségdíj: meglepetés ajándék

Tovább olvasom >

Tantárgyháló műhely

2014.02.13

Időpont: 2014. február 22., szombat

Helyszín:  Magyar Tanyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka, Strossmayer u. 11.

A Vajdasági Módszertani Központ és a Magyar Tanyelvű Tanítóképző Kar szervezésében kerül sor a Tantárgyháló műhelyre, amelyre a 2013. évi Tantárgyháló verseny résztvevőit, a 2014. évi Tantárgyháló potenciális résztvevőit és a tudományos kutatás iránt érdeklődő tanulókat és mentortanáraikat várjuk. A rendezvény célja, hogy ösztönözze és segítse a kutatómunkát a tanulók, ill. a mentorálást a tanárok körében. A szakmai program keretében előadásokra és műhelymunkára is sor kerül, amelyek során a következő témákkal fogunk foglalkozni: a kutatás tervezése és felépítése, tartalmi és formai követelmények, források keresése és kezelése, kutatási módszerek, eredmények bemutatása, hogyan kell jó tanulmányt és tudományos esszét írni, hogyan kell jó prezentációt készíteni a kutatómunkáról. Az előadók és foglalkozásvezetők a Tantárgyháló versenybizottságának tagjai, hazai kutatók, PhD hallgatók. A munka kettő, azaz tanári és tanulói csoportban folyik. A részvétel ingyenes, viszont a létszám korlátozott. A jelentkezéskor a Tantárgyháló versenyen résztvevő tanárok és tanulók előnyben részesülnek.

Kérjük, hogy részvételi szándékát személyesen jelezze, mind a tanár, mind a tanuló, az ujkep.modszertani@gmail.com e-mail címen 2014. február 17., hétfőig. A jelentkezéskor írja meg a következőket: teljes név, tanuló vagy tanár, tanár esetében oktatott tantárgy(ak), telefonszám, e-mail cím, iskola neve, helység.

Tovább olvasom >

2015. Tantargyhalo. Minden jog fenntartva.