A TANTÁRGYHÁLÓ 2021/2022 II. FORDULÓJÁNAK EREDMÉNYEI

2022.03.22

Kedves Pályázók és Mentortanárok!

A Tantárgyháló tanulmányi verseny második fordulójának végéhez érkeztünk. Az első fordulóban 31 ötletterv érkezett hozzánk, a versenyre pedig 12 általános és 23 középiskolás tanuló küldte be dolgozatát. Az idei 2. forduló tükrözi az elmúlt két év járványhelyzetes oktatási valóságát, viszont ennek ellenére a legtöbb pályamű kiváló munkáról, mentortanár-diák együttgondolkodásról tanúskodik.

A versenybizottság átnézte és értékelte a pályaműveket. A pontozásnál a Versenybizottság több szempontot vett figyelembe: a „hálósított” tartalmat, az eredetiséget és az összefüggések feltárását. Fontos szerepet játszott az önállóság és a kutatás minősége, a kidolgozottság, valamint a tudományos munkákra vonatkozó technikai követelmények tiszteletben tartása. A nyelvhelyesség és helyesírás is szempont volt az értékelésnél, ahogy a szakirodalom és a hivatkozások feltüntetése is.

A legtöbb dolgozat megfelel a pályázati kiírásban szereplő kritériumoknak, megragadó és színvonalas kutatásokat, frappáns következtetéseket tartalmaz.

Mindent összevetve – eredményesnek tekinthető a Tantárgyháló második fordulója, és az eddigi ismereteink alapján, nagyon izgalmas harmadik forduló, azaz döntő előtt állunk!

A harmadik fordulóba azokat a tanulókat/pályaművek szerzőit hívjuk, akik írásbeli munkája a Versenybizottság értékelése alapján a legtöbb pontot szerezte. Ők lehetőséget kapnak a bemutatkozásra, eredményeik, kutatásuk szóbeli ismertetésére.

A 2. forduló valamennyi résztvevőjének köszönjük a részvételt, és a kutatás elvégzésébe, a tanulmány megírásába fektett munkát!

ÁLTALÁNOS ISKOLÁS KATEGÓRIA

Govorković Dorina, Nagy Dorina és Árokszállási Evelin: Becsapódások utáni kutatás a Jupiteren és a Szaturnuszon; Széchenyi István Általános Iskola, Szabadka, Mentorok: Jeszenszky Tibor és Antal Dinčić Krisztina

Basarić Petra : Család-Gyökerek és szárnyak; Majsai Úti Általános Iskola, Szabadka, Mentor: Vuleković Beata

Barát Dominik: Árpád-házi Szent Piroska, vagyis Szent Eiréne bizánci császárnő lelkiségének hatása az Árpád-házi szentéletű királylányokra, és ezzel hatása a nyugatra is; Széchenyi István Általános Iskola, Szabadka, Mentorok: Kovács Hermina és Weiss Rudolf

Kis Botond: A Palicsi-tó természeti értékeinek és nevezetességeinek a bemutatása programozható drónnal; J. J. Zmaj Általános Iskola, Magyarkanizsa, Mentorok: Bagány Igor és Ladányi Anrietta

Steiner Arnold: Őseim a háborúban; Móra Károly Általános Iskola, Szaján, Mentor: Zsoldos Ferenc

Tojzán Dániel: Miből  is vagyunk mi?; Petőfi Sándor Általános Iskola, Óbecse, Mentor: Ćuk Daniela

Berkes Máté: Vajdaság múltja és jelene; Petőfi Sándor Általános Iskola, Óbecse, Mentor: Bartha Áron és Pardovicki Attila

Farkas Larissza és Fehér Dénes: Amikor a lego életre kel; Petőfi Sándor Általános Iskola, Óbecse, Mentor: Dávid Bálint Adrienn

Herbatényi Botond: Király a csatamezőn és a sakktáblán; Petőfi Sándor Általános Iskola, Óbecse, Mentor: Bartha Áron

KÖZÉPISKOLÁS KATEGÓRIA

Lapis Dávid: Robotok – a jövő megérkezett?; Gimnázium-Óbecse, Mentorok: Hajdú Tímea, Budimlić Anikó és Egić Aleksandar

Erdélyi Szonya és Huszár Mónika: Modellezek és nem modell leszek; Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont, Magyarkanizsa, Mentorok: Tóth Béla és Mikuska Judit

Vujković-Bukvin Anna-Mária: A lenyűgöző levendula; Svetozar Marković Gimnázium, Újvidék, Mentor: Gergely-Ruppa Helena

Mašić Sonja és Visnyei Fanni: Alkaloidok, avagy extázis vagy halál?; Vegyészeti-Technológiai Iskola, Szabadka, Mentor: B. Varga Teodóra

Kónya Laura és Nagy Emma: Mi található az álarc mögött?; Svetozar Marković Gimnázium, Újvidék, Mentor: Gergely-Ruppa Helena

Csizmadia Viktória és Borsos Barbara: Koronavírus járvány hatásainak vizsgálata a spanyolnátha tükrében; Dositej Obradović Gimnázium és Szakiskola, Törökkanizsa, Mentor: Doro Oxána

Balog Kornél: 3D-ben nyomtatott szép új világ; Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont, Magyarkanizsa, Mentor: Tóth Béla

Tóth Lilla és Mészáros Kornél: Honnan a vérrög, és hogyan tovább;  Egészségügyi Középiskola, Szabadka,  Mentor: Gyurcsik Klára

Koncz Antónió és Pálfi Péter: Ma is élő hagyományunk-Vajdaság népi hangszeres zenéje; Szabadkai Zeneiskola, Szabadka, Mentor: Milinov Szilvia

Ágoston Viktória: A fantázia csillagai; Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont, Magyarkanizsa, Mentor: Tóth Béla

Benyócki Attila: Bánság; Műszaki Iskola Ada, Ada, Mentor: Danijela Jovanović

A DÖNTŐVEL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK

 A döntő helyszínéről, időpontjáról, menetéről és a részletekről e-mailben értesítjük a résztvevőket.

A zárórendezvényre meghívott versenyzők önálló, legfeljebb 5-6 perces ismertetőt tartanak kutatásukról. Előadásukban elmondhatják, miért, hogyan, mi módon kezdtek el témájukkal foglalkozni. A cél az, hogy érdekes és frappáns legyen az ismertető. A kutatás ismertetése után a tanárokból álló bizottság kérdéseket tesz majd fel, hogy meggyőződjön, milyen alapos a versenyző tudása, és milyen mélységben ismerkedett meg témájával. A végeredmény a pályázati anyagra, az előadásra, valamint a kérdésekre adott válaszokra kapott pontokból áll össze.

Izgalmas felkészülést és sok-sok jó ötletet az előadások megtervezéséhez!



szólj hozzá!
Első kör
Az ötletterveket 2023. november 24.-ig várjuk.
Második kör
A második körben az ötlettervek kivitelezése történik, amelyekről pályamunkában – írott (dolgozat), vagy mozgóképi (videó) megjelenítésű - számolnak be a pályázók. A munka tartalmazza a kutatási téma elméleti hátterét, valamint a szerzett ismeretek, kutatási eredmények leírását, összegzését, illetve a felhasznált források megnevezését. A pályamű eljuttatásának határideje: 2024. február 23.
Harmadik kör (döntő)
A harmadik körben a döntős versenyzők személyesen vagy videó-felvételen keresztül bemutatják projektjük termékét, összefoglaló projektbeszámolót készítenek, megvédik munkájukat, bizonyítják céljaik elérését, jártasságukat az általuk választott témában. A döntő időpontja: 2024. április 12.
2013. Tantargyhalo. Minden jog fenntartva.