A Tantárgyháló 2013. évi döntőjéről

2013.12.03

2013. novemer 30-án, Szabadkán került sor a Vajdasági Módszertani Központ szervezésében a Tantárgyháló verseny döntőjére. A rendezvény egyben az Új Kép folyóirat 16. tanulmányi versenyét jegyzi. A döntőbe jutásért az általános iskolások csoportjában 16, míg a középiskolások csoportjában 8 diák versenyzett. A 20 diákot és 15 mentortanárt vendégül látó esemény résztvevői Csantavérről, Horgosról, Óbecséről, Szabadkáról és Zentáról érkeztek. A Tantárgyháló harmadik fordulójában a pályamunkák szerzői bemutatták önálló kutatásukat és bizonyságot tettek jártasságukról a választott témában. A közönség izgalmas tudományos, helytörténeti, művészi tartalmakkal, rendkívül eredeti prezentációs megoldásokkal gazdagított előadásokat hallgathatott végig. A versenybizottság munkájában Amstadt Aranka fizikatanár, Takács Izabella magiszter magyartanár, Kovács Róbert földrajztanár, dr. Mészáros Zoltán történelemtanár, Csernetity Magdolna fizika-kémia szakos tanár és Búcsú Ottó műszaki tantárgyak oktatója vettek részt. A résztvevők oklevelet, Tantárgyháló-kitűzőt kaptak és könyvjutalomban részesültek, míg az első díjasok az előzőek mellett logikai játékokat, ill. Szarapka Tibor szabadkai művész pókszobrát kapták. Valamennyi tanuló és mentor részt vehet a téli szünetben megrendezésre kerülő egynapos kutatói műhelymunkán, ahol az önálló kutatásról, a tanulmányíráshoz szükséges készségek fejlesztéséről, az előadás készítésről és előadói készségekről stb. lesz szó.

Általános iskolások csoportja

I. díj: Gonczlik Ákos (Horgos, Október 10. Á. I.), téma: Kamarás műemlékei egykor és ma, mentor: Kozma Rita, Horvát Hilda
II. díj: Báté László (Horgos, Október 10. Á. I), téma: A jobb agyféltekés rajzolás előnyei, mentorok: Kószó Krisztina, Kozma Rita
III. díj: Szabó Franciska, Szabó Imre (Horgos, Október 10. Á. I), téma: A horgosi Kárász család története, mentor: Kószó Krisztina, Horvát Hilda
Különdíj – A legjobb természettudományos munka: Nagy Noémi, Greguss Emma, Ozsvár Bianka (Csantavér, Hunyadi János Á. I.), téma: Kis mértékben orvosság… Alkohol, mentorok: mentor: Hatala Zoltán
Különdíj – A legjobb önálló illusztráció: Báté László (Horgos, Október 10. Á. I), téma: A jobb agyféltekés rajzolás előnyei, mentorok: Kószó Krisztina, Kozma Rita

 

Középiskolások csoportja

I. díj: Fehér Petra (Szabadka, Egészségügyi Középiskola), téma: Tiszavirág, mentor: Póczik András
II. díj: Ábrahám Máté, Miskolci Krisztina, Szabó Jetta (Szabadka, Zeneiskola és Egészségügyi Középiskola), téma: Létkérdés, mentor: Tselios Tünde
III. díj: Szabados Noémi (Zenta, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium) téma: Az analóg fényképezés, mentor: Szórád Endre
Különdíj – A legjobb előadó: II. díj: Ábrahám Máté, Miskolci Krisztina, Szabó Jetta (Szabadka, Zeneiskola és Egészségügyi Középiskola), téma: Létkérdés, mentor: Tselios Tünde



szólj hozzá!
Első kör
Az ötletterveket 2023. november 24.-ig várjuk.
Második kör
A második körben az ötlettervek kivitelezése történik, amelyekről pályamunkában – írott (dolgozat), vagy mozgóképi (videó) megjelenítésű - számolnak be a pályázók. A munka tartalmazza a kutatási téma elméleti hátterét, valamint a szerzett ismeretek, kutatási eredmények leírását, összegzését, illetve a felhasznált források megnevezését. A pályamű eljuttatásának határideje: 2024. február 23.
Harmadik kör (döntő)
A harmadik körben a döntős versenyzők személyesen vagy videó-felvételen keresztül bemutatják projektjük termékét, összefoglaló projektbeszámolót készítenek, megvédik munkájukat, bizonyítják céljaik elérését, jártasságukat az általuk választott témában. A döntő időpontja: 2024. április 12.
2013. Tantargyhalo. Minden jog fenntartva.