Tantárgyháló 2017/2018 – pályázati felhívás

2017.09.08

 Célcsoport: általános iskolás felsős és középiskolás diákok, a pályamunkát legfeljebb két diák írhatja együtt.Kategóriák: általános és középiskolás.

Pályázat tárgya: önálló kutatás tervezése, megvalósítása és összefoglalása írásbeli pályamű formájában, valamint a kutatás bemutatása és a témában való jártasság bizonyítása a záró rendezvény keretében.

A pályázat célja: önálló kutatások ösztönzése a diákok körében, a tudományterületek közötti összefüggések keresése, a természet- és társadalomtudományi, ill. művészeti ismeretek szintézise, a kreativitás és az előadói képességek fejlesztése.

Jelentkezési határidő:

–        ötlettervek beküldése: 2017. szeptember 30. szombat

–        pályaművek eljuttatása: 2017. november 10. péntek

–        döntő: 2017. december 8. péntek

Jutalmak: a döntőben helyezést elérő pályázatok szerzői, illetve témavezetőik külön-külön mindkét kategóriában pénzjutalomban részesülnek.

–        I. díj 10000 dinár

–        II. díj 7000 dinár

–       III. díj 4000 dinár

Közönségdíj: könyvvásárlási utalvány 2000 dinár értékben

Az Új Kép folyóirat 20. tanulmányi versenye, a Tantárgyháló a jelenségek, események, törvényszerűségek közötti összefüggések felfedezésére és tanulmányozására ösztönzi a pályázókat. A projektszerű megközelítést szorgalmazzuk, amelyben a megtapasztalás, az élmény, a tett kap hangsúlyt. A pályamunkák megírásához önálló kutatást kell végezni, azaz nemcsak internetes források, hanem nyomtatott kiadványok (könyvek, folyóiratok, újságok stb.) olvasása, megfigyelések, kísérletek, felmérések, szakemberekkel készített interjúk, levéltári kutatások stb. szükségesek. A pályázóknak javasoljuk az együttműködést valamely intézménnyel (pl. könyvtár, múzeum, levéltár stb.) vagy szakemberrel a kutatás során.

A pályaművek terjedelmét illetően az általános iskolások számára 5 gépelt oldal, a középiskolások számára pedig a 12 oldal javasolt. Ez a terjedelmi korlát magára a szöveges részre vonatkozik, a mellékletre (táblázatok, grafikonok, képek stb.) nincsenek korlátok.

Természetes elvárásunk, hogy a pályamunka kizárólagosan a Tantárgyháló versenyre készüljön és eredeti szöveg legyen.

A TÉMAVÁLASZTÁS ezúttal sem teljesen kötött. A tervezett majd megvalósításra kerülő munka egyetlen megkötése, hogy a versenyző által választott fogalom köré szerveződjön, mégpedig úgy, hogy két tudományterületre összpontosítson, a pályázati kiírásban megadott fogalommal társítottra és a pályázó által szabadon választott tudományra/tantárgyra.

  • szabadság (irodalom)
  • sugár (geometria)
  • törpe (mitológia)
  • határvonal (irodalom)
  • ajtó-kapu (irodalom)
  • színszimbolika (filmművészet)
  • őselemek (kémia)
  • metakommunikáció (pszichológia)
  • smart világ (informatika)
  • kiegyezés (történelem)
  • sárkány (mitológia),
  • cukor (kémia),
  • szél (földrajz),
  • vírus (informatika)
  • birodalom (biológia)
  • ciklikus változások (matematika)
  • több vagy kevesebb (matematika)
  • irracionálitás (filozófia)
  • párhuzamosság (matematika)
  • állam (történelem)
  • méreg (kémia)
  • szuperhatalom (történelem)
  • jogok (történelem)
  • árnyék (képzőművészet)
  • töltések (fizika)
  • hullám (fizika)
  • környezetem ismeretlen földrajza (földrajz)
  • tűz (történelem)
  • növekedés (matematika)
  • paradoxon (biológia)

A pályamű lehetőleg ne korlátozódjon kizárólagosan CSAK természettudományokra vagy társadalomtudományokra vagy a művészetekre. Keresni kell az összefüggéseket, a kapcsolódási pontokat a két tudományterület, a fogalomhoz kötött és a választott között!

A VERSENY MENETE három lépcsős.

Az első körben ötlettervet kell beküldeni a pályázati felhíváshoz mellékelt jelentkezési adatlapon, amely tartalmazza a választott fogalomkettőst és a tervezett kutatás leírását.

Jelentkezési adatlap

Az ötletterveket az ujkep.modszertani@gmail.com e-mail címre várjuk 2017. szeptember 30, szombatig. A versenybizottság október első felében értesíti a pályázókat az ötlettervek elfogadásáról, és azok megvalósítási folyamatáról egyenként írásbeli szakmai véleményt/útmutatót mellékel.

A második körben az ötlettervek megvalósítása történik, amelyről pályamunkában számolnak be a pályázók. Ez a munka tartalmazza a kutatás elméleti hátterét, valamint a megvalósítás és a kutatási eredmények leírását, összegzését, illetve a felhasznált források megnevezését. A pályázatokat postán a szerkesztőség címére (Vajdasági Módszertani Központ, Új Kép szerkesztőség, Ago Mamužić u. 13/II, 24000 Szabadka) és e-mailben az ujkep.modszertani@gmail.com címre is be kell küldeni. Határidő: 2017. november 10, péntek. A versenybizottság november harmadik harmadában értesíti a pályázókat, hogy mely pályamunka szerzőit és mentorait várja 2017. december 8-án (péntek) a döntőre.

A harmadik körben a döntős versenyzők megvédik munkájukat, amelyhez plakátot vagy Power Point prezentációt kell készíteniük, de örömmel fogadjuk egyéb szemléltető eszközök alkalmazását is (pl. rövidfilm, makett, hanganyag stb.). Alapvető fontosságú, hogy a pályázók bizonyítsák tájékozottságukat és jártasságukat az általuk választott témában.

A projekt támogatói a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, a Bethlen Gábor Alap, a Szekeres László Alapítvány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Információk e-mailben az ujkep.modszertani@gmail.com és jucsila@gmail.com címen, telefonon pedig a 064/2447155 számon kaphatók.

Jó témaválasztást, szárnyaló kreativitást, valamint izgalmas kutatómunkát kívánunk!

A Versenybizottság

Jelentkezési adatlap

plakat A3 novo PRINT



szólj hozzá!
Első kör
Az ötletterveket 2023. november 24.-ig várjuk.
Második kör
A második körben az ötlettervek kivitelezése történik, amelyekről pályamunkában – írott (dolgozat), vagy mozgóképi (videó) megjelenítésű - számolnak be a pályázók. A munka tartalmazza a kutatási téma elméleti hátterét, valamint a szerzett ismeretek, kutatási eredmények leírását, összegzését, illetve a felhasznált források megnevezését. A pályamű eljuttatásának határideje: 2024. február 23.
Harmadik kör (döntő)
A harmadik körben a döntős versenyzők személyesen vagy videó-felvételen keresztül bemutatják projektjük termékét, összefoglaló projektbeszámolót készítenek, megvédik munkájukat, bizonyítják céljaik elérését, jártasságukat az általuk választott témában. A döntő időpontja: 2024. április 12.
2013. Tantargyhalo. Minden jog fenntartva.