Első kör
Az ötletterveket 2023. november 24.-ig várjuk.
Második kör
A második körben az ötlettervek kivitelezése történik, amelyekről pályamunkában – írott (dolgozat), vagy mozgóképi (videó) megjelenítésű - számolnak be a pályázók. A munka tartalmazza a kutatási téma elméleti hátterét, valamint a szerzett ismeretek, kutatási eredmények leírását, összegzését, illetve a felhasznált források megnevezését. A pályamű eljuttatásának határideje: 2024. február 23.
Harmadik kör (döntő)
A harmadik körben a döntős versenyzők személyesen vagy videó-felvételen keresztül bemutatják projektjük termékét, összefoglaló projektbeszámolót készítenek, megvédik munkájukat, bizonyítják céljaik elérését, jártasságukat az általuk választott témában. A döntő időpontja: 2024. április 12.

A 2017/2018 Tantárgyháló verseny döntőjének eredményei

2017.12.09

2017. december 8-án, pénteken került sor a Vajdasági Módszertani Központ szervezésében az Új Kép folyóirat Tantárgyháló versenyének döntőjére. A rendezvény egyben a folyóirat XX. tanulmányi versenyét jegyezte. A döntőbe jutásért az általános iskolai csoportban 17 pályamunka és 32 tanuló versenyzett, míg a középiskolások csoportjában 43 tanuló vett részt és 29 pályamunkából válogathattunk.

A zárórendezvényre mindkét csoportban a legjobb 10-10 pályamű szerzőit és mentortanárait hívtuk meg. A több mint 60 főt vendégül látó esemény résztvevői Bácsföldvárról, Magyarcsernyéről, Muzslyáról, Oromról, Oromhegyesről, Óbecséről, Szabadkáról, Temerinből, Topolyáról, Zentáról, Zomborból és Újvidékről érkeztek. A Tantárgyháló harmadik fordulójában 2 újabb feladat várt a versenyzőkre: kutatásuk rövid bemutatása, majd az arról szóló beszélgetés a versenybizottsággal. A közönség izgalmas tudományos, helytörténeti, művészi tartalmakkal, rendkívül eredeti prezentációs megoldásokkal gazdagított előadásokat hallgathatott végig. A versenybizottság munkájában Amstadt Aranka fizikatanár, Arnold Ildikó magyartanár, Béres Zoltán matematikatanár, dr. Hózsa Éva magyartanár, dr. Mészáros Zoltán történelemtanár, Miskolci Nyilas Izabella biológiatanár, Soós Edit biológiatanár, Szórád Endre kémiatanár és Búcsú Ottó műszaki tantárgyak oktatója vettek részt. A résztvevők oklevelet, Tantárgyháló logóval ellátott termoszt és kitűzőt kaptak, valamint könyvjutalomban részesültek, míg a helyezést elérő versenyzőket és tanáraikat az előzőek mellett pénzjutalom is megillette. Mindkét csoportban közönségdíjat is osztottunk, amelyet a hallgatóság szavazatai alapján ítélt oda a zsűri. A közönségdíjasokat könyvvásárlási utalvánnyal jutalmaztuk. A versenybizottság különdíjakkal is illette a különböző szempontokból kitűnő páyázókat.

Köszönettel tartozunk a verseny támogatóinak: a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárságnak, a Szekeres László Alapítványnak, a Bethlen Gábor Alapnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának, és a könyvjutalmakat biztosító Forum Könyvkiadónak, Életjel Kiadónak, zEtna Kiadónak.

A Tantárgyháló versenyzőinek és mentortanáraiknak köszönjük a részvételt és gratulálunk az elért eredményekért!

 

ÁLTALÁNOS ISKOLÁS KATEGÓRIA

 

I. DÍJ

Szögi Csilla, Cseszkó Nikolett: Édes élet. Arany János Általános Iskola, Orom. Mentorok: Hóli Tóth Ugyonka Erika, Fejős Edina

 

II. DÍJ

Valtner Leóna. Szíveri Szára: Nikotin – természetes toxin. Szervó Mihály Általános Iskola, Muzslya. Mentor: Molnár Attila

 

III. DÍJ ÉS KÖZÖNSÉGDÍJ

Weiss Astrid: Kávé – méreg vagy gyógyír. Majsai Úti Általános Iskola, Szabadka. Mentor: Vuleković Beáta

 

ZSŰRI KÜLÖNDÍJ

Borsos Ramóna, Surányi Bence: Az empátia a metakommunikáció tükrében. Arany János Általános Iskola, Oromhegyes. Mentor: Varjú Léna, Takács Anasztázia

 

KÜLÖNDÍJ – RÉSZVÉTEL A BOLYAI GIMNÁZIUM TÉLI TÁBORÁBAN

Kovács Tamás, Vámos Attila: Számítógép: barát vagy ellenség. Svetozar Marković Általános Iskola, Bácsföldvár. Mentor: Csorba Éva

Nagy Anita, Biacsi Árpád: AJTÓ – KAPU Magyarcsernye csodálatos kapui. Petőfi Sándor Általános Iskola, Magyarcsernye. Mentorok: Bacsik Lőrinc Natália, Mgr. Rontó Bozóki Judit

 

KÖZÉPISKOLÁS KATEGÓRIA

 

I. DÍJ ÉS KÖZÖNSÉGDÍJ

Horvát Dávid, Molnár Ramóna: Szembeszéd. Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta. Mentorok: Kőrösi Gábor, Szepesi Zoltán

 

II. DÍJ

Nagy Torma Enikő, Tóth Johanna: Agatha Christie, a krimi és a mérgek nagyasszonya. Egészségügyi Középiskola, Szabadka. Mentor: Tselios Tünde

 

III. DÍJ

Buljovčić Inesz, Király Ibolya: A szabadság szavai. Svetozar Marković Gimnázium, Újvidék. Mentorok: Kovács Smit Edit, Perišić Gáspár Teréz

2015. Tantargyhalo. Minden jog fenntartva.