Első kör
Az ötletterveket 2020. november 30-ig várjuk a következő e-mail címre:
ujkep.modszertani@gmail.com
Második kör
A második körben az ötlettervek kivitelezése történik, amelyekről pályamunkában – írott (dolgozat), vagy mozgóképi (videó) megjelenítésű - számolnak be a pályázók. A munka tartalmazza a kutatási téma elméleti hátterét, valamint a szerzett ismeretek, kutatási eredmények leírását, összegzését, illetve a felhasznált források megnevezését. A pályamű eljuttatásának határideje: 2021. február 1.
Harmadik kör (döntő)
A harmadik körben a döntős versenyzők (a járványhelyzet függvényében) személyesen vagy videó-felvételen keresztül bemutatják projektjük termékét, összefoglaló projektbeszámolót készítenek, megvédik munkájukat, bizonyítják céljaik elérését, jártasságukat az általuk választott témában.

TANTÁRGYHÁLÓ 2020/2021 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

2020.10.29

Célcsoport: általános iskolás felsős és középiskolás diákok, a pályamunkát legfeljebb két diák írhatja együtt.

Kategóriák: általános és középiskolás.

Pályázat tárgya: önálló kutatás tervezése, megvalósítása és összefoglalása írásbeli pályamű vagy videó formájában, valamint a kutatás bemutatása és a témában való jártasság bizonyítása a záró rendezvény keretében.

A pályázat célja: önálló, projekt jellegű kutatások ösztönzése a diákok körében, a tudományterületek és az azokhoz tartozó tudományágak közötti összefüggések keresése és a szerzett ismeretek szintézise, a kreativitás és a megjelenítési, előadói képességek fejlesztése.

Határidők:

–        ötlettervek beküldése: 2020. november 30.

–        pályaművek eljuttatása: 2021. február 1.

–        döntő: 2021. márciusa

 Jutalmak: a döntőben helyezést elérő pályázatok szerzői, illetve témavezetőik külön-külön mindkét kategóriában vásárlási utalványban részesülnek.

 

Az Új Kép folyóirat 22. tanulmányi versenye, a Tantárgyháló a jelenségek, események, törvényszerűségek közötti összefüggések felfedezésére és tanulmányozására ösztönzi a pályázókat. A projektszerű megközelítést szorgalmazzuk, amelyben nyomatékosított a megtapasztalás, az élmény, a tevékeny cselekvés. A pályamunkák megírásához, vagy mozgóképi megjelenítéséhez önálló kutatást kell végezni, azaz nemcsak internetes források, hanem nyomtatott kiadványok (könyvek, folyóiratok, újságok stb.) olvasása, megfigyelések, kísérletek, felmérések, szakemberekkel készített interjúk, levéltári kutatások stb. szükségesek. A pályázóknak javasoljuk az együttműködést valamely intézménnyel (pl. könyvtár, múzeum, levéltár stb.) vagy szakemberrel a kutatás során.

A pályaművek terjedelmét illetően az általános iskolások számára 5 gépelt oldal, a középiskolások számára pedig a 12 oldal javasolt. Ez a terjedelmi korlát magára a szöveges részre vonatkozik, a mellékletre (táblázatok, grafikonok, képek stb.) nincsenek korlátok.

A videós formátumú pályaművek terjedelme 3-5 perc legyen.

Természetes elvárásunk, hogy a pályamunka kizárólagosan a Tantárgyháló versenyre készüljön és eredeti szöveg legyen.

A TÉMAVÁLASZTÁS ezúttal sem teljesen kötött. A tervezett majd megvalósításra kerülő projektmunka egyetlen megkötése, hogy a versenyző által választott fogalom/téma köré szerveződjön, mégpedig úgy, hogy két (különböző) tudományterületre összpontosítson.

Az idei Tantárgyháló feldolgozásra javasolt témái:

  • pogácsa
  • újság/újdonság
  • kerék
  • karantén
  • király
  • fogyasztás
  • lábnyom
  • maszk
  • nemzet
  • animáció
  • összetartozás
  • ütem
  • hegedű
  • varázsló
  • folyó
  • palack
  • Palicsi Játékok
  • hullócsillag

A VERSENY MENETE három lépcsős.

Az első körben ötlettervet/projekttervet kell készíteni és beküldeni a jelentkezési adatlapon. A kitöltött adatlapot az ujkep.modszertani@gmail.com e-mail címre várjuk 2020. november 30-ig. A versenybizottság átnézi/elemzi, majd december 15-éig értesíti a pályázókat az ötlettervek elfogadásáról, és szakmai véleményt/útmutatót mellékel a projekttel kapcsolatban.

A második körben az ötlettervek kivitelezése történik, amelyekről pályamunkában – írott (dolgozat), vagy mozgóképi (videó) megjelenítésű – számolnak be a pályázók. A munka tartalmazza a kutatási téma elméleti hátterét, valamint a szerzett ismeretek, kutatási eredmények leírását, összegzését, illetve a felhasznált források megnevezését. A pályázatokat postán a szerkesztőség címére (Vajdasági Módszertani Központ, Új Kép szerkesztőség, Age Mamužića 13/II, 24000 Szabadka) és e-mailben az ujkep.modszertani@gmail.com címre is be kell küldeni. Határidő: 2021. február 1-je. A versenybizottság február hó végéig értesíti a pályázókat, hogy mely pályamunka szerzőit és mentorait várja a 2021. márciusára tervezett döntőre személyesen, azaz virtuálisan videó-bemutató formájában.

A harmadik körben tehát a döntős versenyzők (a járványhelyzet függvényében) személyesen vagy videó-felvételen keresztül bemutatják projektjük termékét, összefoglaló projektbeszámolót készítenek, megvédik munkájukat, bizonyítják céljaik elérését, jártasságukat az általuk választott témában.

A projekt támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Információk a www.tantargyhalo.net honlapon, illetve e-mailben az ujkep.modszertani@gmail.com és jucsila@gmail.com címen, telefonon pedig a 064/2447155 számon kaphatók.

Jó témaválasztást, szárnyaló kreativitást, valamint izgalmas kutatómunkát kívánunk!

A Versenybizottság

tantargyhalo 2020-2021 plakat A3

Megjelent a Tantárgyháló 2019/2020 pályázati felhívás!

2019.09.09


Célcsoport
: általános iskolás felsős és középiskolás diákok, a pályamunkát legfeljebb két diák írhatja együtt.

Kategóriák: általános és középiskolás.

Pályázat tárgya: önálló kutatás tervezése, megvalósítása és összefoglalása írásbeli pályamű formájában, valamint a kutatás bemutatása és a témában való jártasság bizonyítása a záró rendezvény keretében.

A pályázat célja: önálló kutatások ösztönzése a diákok körében, a tudományterületek közötti összefüggések keresése, a természet- és társadalomtudományi, ill. művészeti ismeretek szintézise, a kreativitás és az előadói képességek fejlesztése.

Határidők:

–        ötlettervek beküldése: 2019. szeptember 27. péntek

–        pályaművek eljuttatása: 2019. november 18. hétfő

–        döntő: 2019. december 13. péntek

Jutalmak: a döntőben helyezést elérő pályázatok szerzői, illetve témavezetőik külön-külön mindkét kategóriában értékes jutalmakban részesülnek.

 

Az Új Kép folyóirat 22. tanulmányi versenye, a Tantárgyháló a jelenségek, események, törvényszerűségek közötti összefüggések felfedezésére és tanulmányozására ösztönzi a pályázókat. A projektszerű megközelítést szorgalmazzuk, amelyben a megtapasztalás, az élmény, a tett kap hangsúlyt. A pályamunkák megírásához önálló kutatást kell végezni, azaz nemcsak internetes források, hanem nyomtatott kiadványok (könyvek, folyóiratok, újságok stb.) olvasása, megfigyelések, kísérletek, felmérések, szakemberekkel készített interjúk, levéltári kutatások stb. szükségesek. A pályázóknak javasoljuk az együttműködést valamely intézménnyel (pl. könyvtár, múzeum, levéltár stb.) vagy szakemberrel a kutatás során.

A pályaművek terjedelmét illetően az általános iskolások számára 5 gépelt oldal, a középiskolások számára pedig a 12 oldal javasolt. Ez a terjedelmi korlát magára a szöveges részre vonatkozik, a mellékletre (táblázatok, grafikonok, képek stb.) nincsenek korlátok.

Természetes elvárásunk, hogy a pályamunka kizárólagosan a Tantárgyháló versenyre készüljön és eredeti szöveg legyen.

A TÉMAVÁLASZTÁS ezúttal sem teljesen kötött. A tervezett majd megvalósításra kerülő munka egyetlen megkötése, hogy a versenyző által választott fogalom köré szerveződjön, mégpedig úgy, hogy két tudományterületre összpontosítson, a pályázati kiírásban megadott fogalommal társítottra és a pályázó által szabadon választott tudományra/tantárgyra.

  • Mi mekkora – mérések, nagyságok – matematika
  • Minták mindenütt – matematika
  • Eleme, nem eleme – nem minden az, aminek látszik – matematika
  • Számtani közép (átlag) – matematika
  • Kerekítés – matematika
  • Elektromos autó – fizika
  • Algoritmus – fizika
  • Gépi tanulás – fizika
  • Konyhai tudományok – fizika
  • Tesla – fizika
  • A Hold hatásai – fizika
  • Revolúció – történelem
  • Kerekasztal – történelem
  • 1989 – történelem
  • Amazónia, Amazon – földrajz
  • Hurrikán, tájfun – földrajz
  • Az élet fűszerei – kémia
  • Elemek rendszere – kémia
  • Újrahasznosítás – kémia
  • Antioxidánsok – kémia
  • Csomagolás – kémia
  • Örvény – kémia
  • Kétlakiság – biológia
  • Báb-állapot – biológia
  • Kovász – biológia
  • Édes – biológia
  • Változás – biológia
  • Gömb – biológia
  • Kert – irodalom
  • Önazonosság – irodalom
  • Miben hiszek? – irodalom
  • Művészetek mozaikja – irodalom
  • Az ego fogságában – irodalom
  • Vadnyugat – irodalom
  • Holdutazás – irodalom

A pályamű lehetőleg ne korlátozódjon kizárólagosan CSAK természettudományokra vagy társadalomtudományokra vagy a művészetekre. Keresni kell az összefüggéseket, a kapcsolódási pontokat a két tudományterület, a fogalomhoz kötött és a választott között!

A VERSENY MENETE három lépcsős.

Az első körben ötlettervet kell beküldeni a jelentkezési adatlapon, amely tartalmazza a választott fogalomkettőst és a tervezett kutatás leírását.

Az ötletterveket az ujkep.modszertani@gmail.com e-mail címre várjuk 2019. szeptember 27., péntekig. A versenybizottság október közepén értesíti a pályázókat az ötlettervek elfogadásáról, és azok megvalósítási folyamatáról egyenként írásbeli szakmai véleményt/útmutatót mellékel.

A második körben az ötlettervek megvalósítása történik, amelyről pályamunkában számolnak be a pályázók. Ez a munka tartalmazza a kutatás elméleti hátterét, valamint a megvalósítás és a kutatási eredmények leírását, összegzését, illetve a felhasznált források megnevezését. A pályázatokat postán a szerkesztőség címére (Vajdasági Módszertani Központ, Új Kép szerkesztőség, Ago Mamužić u. 13/II, 24000 Szabadka) és e-mailben az ujkep.modszertani@gmail.com címre is be kell küldeni. Határidő: 2019. november 18., hétfő. A versenybizottság november hó végéig értesíti a pályázókat, hogy mely pályamunka szerzőit és mentorait várja 2019. december 13-án (péntek) a döntőre.

A harmadik körben a döntős versenyzők megvédik munkájukat, amelyhez plakátot vagy Power Point prezentációt kell készíteniük, de örömmel fogadjuk egyéb szemléltető eszközök alkalmazását is (pl. rövidfilm, makett, hanganyag stb.). Alapvető fontosságú, hogy a pályázók bizonyítsák tájékozottságukat és jártasságukat az általuk választott témában.

A projekt támogatói a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, a Bethlen Gábor Alap, a Szekeres László Alapítvány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Információk a www.tantargyhalo.net honlapon, illetve e-mailben az ujkep.modszertani@gmail.com és jucsila@gmail.com címen, telefonon pedig a 064/2447155 számon kaphatók.

Jó témaválasztást, szárnyaló kreativitást, valamint izgalmas kutatómunkát kívánunk!

A Versenybizottság

2015. Tantargyhalo. Minden jog fenntartva.