A Tantárgyháló 2017/2018 II. fordulójának eredményei

2017.11.23

Kedves Pályázók és kedves Mentortanárok!

Az idei Tantárgyháló második fordulója véget ért, beérkeztek a pályaművek, a Versenybizottság elvégezte dolgát, átolvasta, kiértékelte őket.

Ezúttal is kiváló munkákat véleményezhettünk, a diákszerzők (legtöbbje) színvonalas, elmélyült kutatást folytatott, a pályázati kiírásnak megfelelően vetette papírra az ismereteket, értékelte és indokolta az eredményét. Jó érzés volt, megtapasztalni a diákokat segítő kompetens mentori munkát is, a szakmai attitűdöt, mely visszaköszönt egy-egy frappáns „hálósításban”. Tanár- diák jó munkát végzett. Eltévelyedett, a Tantárgyháló követelményrendszerével nem egybevágó pályamű szinte nem is érkezett!

A harmadik fordulóba, azaz a döntőbe jutó pályaművek listája tehát összeállt, rajta azokkal a tanulókkal, akik meghívást kapnak a bemutatkozásra, eredményeik, kutatásuk szóbeli ismertetésére 2017. december 8-án.

A 2. forduló valamennyi résztvevőjének köszönjük a részvételt, és kutatások elvégzésébe, a tanulmányok megírásába fektett munkát!

 

Általános iskola

Nagy Karolina, Latyák Helga: Sárkányok a mitológiában. Sever Đurkić Általános Iskola, Óbecse. Mentor: Zapletán Erika

Német Valentin: Vírusok, a kis kártevők. Petőfi Sándor Általános Iskola, Magyarcsernye. Mentorok: Deák Ildikó, Bacsik Attila

Juhász Emina, Szekula Flóra: Kicsiny falum története. Petőfi Sándor Általános Iskola, Magyarcsernye. Mentorok: Gavrić Jelena, Deák Ildikó, Mgr. Rontó Bozóki Judit

Nagy Anita, Biacsi Árpád: AJTÓ – KAPU Magyarcsernye csodálatos kapui. Petőfi Sándor Általános Iskola, Magyarcsernye. Mentorok: Bacsik Lőrinc Natália, Mgr. Rontó Bozóki Judit

Weiss Astrid: Kávé – méreg vagy gyógyír. Majsai Úti Általános Iskola, Szabadka. Mentor: Vuleković Beáta

Szögi Lilla, Cseszkó Nikolett: Édes élet. Arany János Általános Iskola, Orom. Mentorok: Hóli Tóth Ugyonka Erika, Fejős Edina

Valtner Leóna. Szíveri Szára: Nikotin – természetes toxin. Szervó Mihály Általános Iskola, Muzslya. Mentor: Molnár Attila

Borsos Ramóna, Surányi Bence: Az empátia a metakommunikáció tükrében. Arany János Általános Iskola, Oromhegyes. Mentor: Varjú Léna, Takács Anasztázia

Csernyák Bence, László Attila: Hurrikánok – a trópusok rémálma. Kókai Imre Általános Iskola, Temerin. Mentor: Harmath Đorđević Tímea

Kovács Tamás, Vámos Attila: Számítógép: barát vagy ellenség. Svetozar Marković Általános Iskola, Bácsföldvár. Mentor: Csorba Éva

 

Középiskola

Rekecki Petra, Surányi Anna: Oszcillációs reakciók. Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta. Mentor: Szórád Endre

Siplika Adél: A mérgek. Dr. Ripp Rózsa Egészségügyi Középiskola, Zombor. Mentorok: Wilhelm József, Elvegyi Tünde, Zidarevic Eleonóra

Balassa Anita, Lukács Melissza: Amikor a méreg művészetet teremt. Mezőgazdasági Iskola Topolya. Mentorok: Kucor Gabriella, Gogolák Csilla

Mašić Evelin, Kósa Tamara: Kezdetben vala a méz. Mezőgazdasági Iskola Topolya. Mentorok: Kucor Gabriella, Gogolák Csilla

Buljovčić Inesz, Király Ibolya: A szabadság szavai. Svetozar Marković Gimnázium, Újvidék. Mentorok: Kovács Smit Edit, Perišić Gáspár Teréz

Horvát Dávid, Molnár Ramóna: Szembeszéd. Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta. Mentorok: Kőrösi Gábor, Szepesi Zoltán

Nagy Torma Enikő, Tóth Johanna: Agatha Christie, a krimi és a mérgek nagyasszonya. Egészségügyi Középiskola, Szabadka. Mentor: Tselios Tünde

Sztarek Norbert, Kónya Leon: Közvélemény-kutatás madártávlatból. Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta. Mentor: Kőrösi Gábor

Nagy Anita: Homeopátia – megoldás vagy átverés? Óbecsei Gimnázium, Óbecse. Mentor: Gálfi Attila

Törteli Réka, Cibolya Stella: Nyitva van az aranykapu. Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta. Mentor: Radócki-Dukai Virág

 

A DÖNTŐVEL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK
A Tantárgyháló tanulmányi verseny zárórendezvényére 2017. december 8-án, pénteken 13 órakor kerül sor a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon (Strossmayer u. 11). A verseny várhatóan 17 óráig tart.
A zárórendezvényre meghívott versenyzők önálló, legfeljebb 7-8 perces ismertetőt tartanak kutatásukról. Amennyiben számítógépet használnak (Power Point prezentáció, képek, zene egyszóval bármi, amihez számítógép szükséges), szíveskedjenek még a verseny előtt, legkésőbb december 6-ig eljuttatni az anyagot, ugyanis e nélkül kérdéses lehet a zökkenő mentes bemutatás. Plakátokat és más nem digitális illusztrációkat használhatnak azok előzetes eljuttatása nélkül. Előadásukban elmondhatják, miért, hogyan, mi módon kezdtek el témájukkal foglalkozni. A cél az, hogy érdekes és frappáns legyen az ismertető. A kutatás ismertetése után a tanárokból álló bizottság kérdéseket tesz majd fel, hogy meggyőződjön, milyen alapos a versenyző tudása, és milyen mélységben ismerkedett meg témájával. A végeredmény a pályázati anyagra, az előadásra, valamint a kérdésekre adott válaszokra kapott pontokból áll össze.
Kérjük, hogy a számítógépről használatos anyagot küldjék el e-mailben vagy CD-n legkésőbb december 6-ig! Kérdéseikkel forduljanak szerkesztőségünkhöz az ujkep.modszertani@gmail.com e-mail címen vagy a 064/2447155 mobil telefonszámon!

Izgalmas felkészülést és sok-sok jó ötletet az előadások megtervezéséhez!



szólj hozzá!
Első kör
Az ötletterveket 2023. november 24.-ig várjuk.
Második kör
A második körben az ötlettervek kivitelezése történik, amelyekről pályamunkában – írott (dolgozat), vagy mozgóképi (videó) megjelenítésű - számolnak be a pályázók. A munka tartalmazza a kutatási téma elméleti hátterét, valamint a szerzett ismeretek, kutatási eredmények leírását, összegzését, illetve a felhasznált források megnevezését. A pályamű eljuttatásának határideje: 2024. február 23.
Harmadik kör (döntő)
A harmadik körben a döntős versenyzők személyesen vagy videó-felvételen keresztül bemutatják projektjük termékét, összefoglaló projektbeszámolót készítenek, megvédik munkájukat, bizonyítják céljaik elérését, jártasságukat az általuk választott témában. A döntő időpontja: 2024. április 12.
2013. Tantargyhalo. Minden jog fenntartva.