Tantárgyháló verseny döntő eredményei

2015.06.13

A 2014/2015. tanévi Tantárgyháló verseny döntőjéről

2015. április 28-án, Szabadkán került sor a Vajdasági Módszertani Központ szervezésében a Tantárgyháló verseny döntőjére. A rendezvény egyben az Új Kép folyóirat 17. tanulmányi versenyét jegyzi. A döntőbe jutásért az általános iskolai csoportban 35 pályamunka és 59 tanuló versenyzett, míg a középiskolások csoportjában 35 tanuló vett részt és 26 pályamunkából válogathattunk. Nagy örömünkre szolgál, hogy az előző évekhez képest megduplázódott a pályamunkák és a versenyzők száma, ill. a pályaművek színvonala is sokat emelkedett.

A zárórendezvényre mindkét csoportban 10-10 pályamű szerzőit és mentortanárait hívtuk meg. A 50 főt vendégül látó esemény résztvevői Adorjánról, Csantavérről, Horgosról, Kúláról, Magyarkanizsáról, Moholról, Oromról, Óbecséről, Szabadkáról, Szajánról, Topolyáról és Zentáról érkeztek. A Tantárgyháló harmadik fordulójában a pályamunkák szerzői bemutatták önálló kutatásukat és bizonyságot tettek jártasságukról a választott témában. A közönség izgalmas tudományos, helytörténeti, művészi tartalmakkal, rendkívül eredeti prezentációs megoldásokkal gazdagított előadásokat hallgathatott végig. A versenybizottság munkájában Amstadt Aranka fizikatanár, Arnold Ildikó magyartanár, Cinkler Klára kémiatanár, dr. Hózsa Éva magyartabér, dr. Mészáros Zoltán történelemtanár, Nyilas Izabella kémiatanár, Soós Edit biológiatanár, Szórád Endre kémiatanár és Búcsú Ottó műszaki tantárgyak oktatója vettek részt. A résztvevők oklevelet és Tantárgyháló logóval ellátott táskát kaptak, valamint könyvjutalomban részesültek, míg a helyezést elérő versenyzők és tanáraik az előzőek mellett pénzjutalomban is részesültek. Az idén először mindkét csoportban közönségdíjat is osztottunk, amelyet a hallgatóság szavazatai alapján ítélt oda a zsűri.

Általános iskolások csoportja

I. díj: Farkas Naomi és Gábor Tímea (Csantavér, Hunyadi János Á. I.), téma: Csornai, a csantavéri csodapatikus, mentor: Hatala Zoltán

II. díj: Vass Zoltán (Szabadka, Majsai Úti Á. I.), téma: Székely Tibor, a nagy világutazó, mentor: Csőke Márta

III. díj: Nagy Norbert (Kúla, Petőfi Brigád Á. I.), téma: Mi fán terem a Nagy-család?, mentor: Cvetanović Márta

Közönségdíj: Vass Zoltán (Szabadka, Majsai Úti Á. I.), téma: Székely Tibor, a nagy világutazó, mentor: Csőke Márta

Középiskolások csoportja

I.díj: SótiMárton (Zenta, Egészségügyi Középiskola), téma: A generitikus gyógyszerek győzelme, mentor: Gere Csilla, Ramadanski Milica:

II. díj: Szvoreny Viktor (Zenta, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium), téma: Kipufogógázok környezeti hatása, mentor: Szórád Endre

III. díj: Petrov Zsóka és Konc Aleksandra (Zenta, Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola), téma: Egy sikeres vállalkozás titka, mentor: Szűgyi Valéria

Különdíj és közönségdíj: Borbás Valérija (Topolya, Mezőgazdasági Iskola), téma: Egészséges vagy egészségtelen , mindegy csak kaja legyen, mentor: Kucor Gabriella, GogolákCsilla

Közönségdíj: Károly Miklós és Piri Dénes (Zenta, Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola), téma: A lakosság zöldség- és gyümölcstermesztési szokásai Észak-Vajdaságban, mentor: Viakter Blanka

Közönségdíj: Gulyás Ádám és Korponai Ákos (Zenta, Zentai Gimnázium), téma: Víz- és tudattisztítás Zentán, mentor: Rózsa Sipos Mónika



szólj hozzá!
Első kör
Az ötletterveket 2023. november 24.-ig várjuk.
Második kör
A második körben az ötlettervek kivitelezése történik, amelyekről pályamunkában – írott (dolgozat), vagy mozgóképi (videó) megjelenítésű - számolnak be a pályázók. A munka tartalmazza a kutatási téma elméleti hátterét, valamint a szerzett ismeretek, kutatási eredmények leírását, összegzését, illetve a felhasznált források megnevezését. A pályamű eljuttatásának határideje: 2024. február 23.
Harmadik kör (döntő)
A harmadik körben a döntős versenyzők személyesen vagy videó-felvételen keresztül bemutatják projektjük termékét, összefoglaló projektbeszámolót készítenek, megvédik munkájukat, bizonyítják céljaik elérését, jártasságukat az általuk választott témában. A döntő időpontja: 2024. április 12.
2013. Tantargyhalo. Minden jog fenntartva.