Célcsoport: általános iskolás felsős és középiskolás diákok, a pályamunkát legfeljebb két diák készítheti együtt.
Kategóriák: általános és középiskolás.
Pályázat tárgya: önálló kutatás tervezése, megvalósítása és összefoglalása írásbeli pályamű vagy videó formájában, valamint a kutatás bemutatása és a témában való jártasság bizonyítása a záró rendezvény keretében.
A pályázat célja: önálló, projekt jellegű kutatások ösztönzése a diákok körében, a tudományterületek és az azokhoz tartozó tudományágak közötti összefüggések keresése és a szerzett ismeretek szintézise, a kreativitás és a megjelenítési, előadói képességek fejlesztése.
Jelentkezési határidő:
Jutalmak: a döntőben helyezést elérők vásárlási utalványban részesülnek.
Az Új Kép folyóirat 23. tanulmányi versenye, a Tantárgyháló a jelenségek, események, törvényszerűségek közötti összefüggések felfedezésére és tanulmányozására hívja a pályázókat. A projektszerű megközelítést szorgalmazzuk, amelyben külön hangsúlyt kap a megtapasztalás, az élmény, a célirányos cselekvés. A pályamunkák megírásához, vagy mozgóképi megjelenítéséhez önálló kutatást kell végezni, azaz nemcsak internetes források, hanem nyomtatott kiadványok (könyvek, folyóiratok, újságok stb.) tanulmányozása, de megfigyelések, kísérletek, felmérések, szakemberekkel készített interjúk, levéltári kutatások stb. szükségesek. A pályázóknak javasoljuk az együttműködést valamely intézménnyel (pl. könyvtár, múzeum, levéltár stb.) vagy szakemberrel a kutatás során.
A pályaművek terjedelmét illetően az általános iskolások számára 5 gépelt oldal, a középiskolások számára pedig 12 oldal ajánlott. Ez a terjedelmi korlát magára a szöveges részre vonatkozik, a mellékletre (táblázatok, grafikonok, képek stb.) nincs korlátozás.
A videós formátumú pályaművek terjedelme 3-5 perc legyen.
Természetes követelmény, hogy a pályamunka kizárólagosan a Tantárgyháló versenyre készüljön és egyedi szöveg legyen.
A TÉMAVÁLASZTÁS ezúttal sem teljesen kötött. A tervezett majd megvalósításra kerülő projektmunka egyetlen feltétele, hogy a versenyző által választott fogalom/téma köré épüljön úgy, hogy két (különböző) tudományterületre koncentrál.
Az idei Tantárgyháló feldolgozásra ajánlott témái:
A VERSENY MENETE három lépcsős.
Az első körben ötlettervet/projekttervet kell készíteni és beküldeni a jelentkezési adatlapon (letölthető itt). A kitöltött adatlapot az ujkep.modszertani@gmail.com e-mail címre várjuk 2021. november 29-ig. A versenybizottság átnézi/elemzi, majd december 20-áig értesíti a pályázókat az ötlettervek elfogadásáról, és a projekttel kapcsolatban szakmai véleményt/útmutatót mellékel.
A második körben az ötlettervek kivitelezése történik, amelyekről pályamunkában – írott (dolgozat), vagy mozgóképi megjelenítésű (videó) – számolnak be a pályázók. A munka tartalmazza a kutatási téma elméleti hátterét, valamint a szerzett ismeretek, kutatási eredmények leírását, összegzését, illetve a felhasznált források megnevezését. A pályázatokat postán a szerkesztőség címére (Vajdasági Módszertani Központ – Vojvođanski centar za metodiku, Gelerta Perla 3/8, 24000 Szabadka) és e-mailben az ujkep.modszertani@gmail.com címre is be kell küldeni. Határidő: 2021. február 7-e. A versenybizottság február hó végéig értesíti a pályázókat, hogy mely pályamunka szerzőit és mentorait várja a 2021. márciusára tervezett döntőre.
A harmadik körben tehát a döntős versenyzők bemutatják projektjüket, összefoglaló beszámolót készítenek, megvédik munkájukat, bizonyítják céljaik elérését, tudásukat, jártasságukat az általuk választott témában.
A projekt támogatói az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Educatio Alapítvány.
Információk elérhetők a www.tantargyhalo.net honlapon, illetve e-mailben az ujkep.modszertani@gmail.com és jucsila@gmail.com címen, telefonon pedig a 064/2447155 számon kaphatók.
Megragadó témaválasztást, szárnyaló alkotókedvet, valamint izgalmas kutatómunkát kívánunk!
A Versenybizottság