Tantárgyháló tizennyolcadszor – Gondolatok a tudásról, diákról, tanárról a verseny kapcsán

2015. évi Tantárgyháló verseny döntőjére december 11-én került sor Szabadkán. 10-10 közép és általános iskolás egyén, ill. páros mutatta meg tudását, a kétfordulós előválogatás után.

A Tantárgyháló a kezdetektől azt szorgalmazza, hogy a diákok egyszerre használják a különböző tantárgyakból tanult ismereteiket, hogy ebből egy kreatív folyamat következményeként, pályamunkát írjanak, majd, hogy közönség előtt beszéljenek témájukról és talpraesetten válaszoljanak a zsűri kérdéseire. Egyszóval a verseny az írni tudást, beszédet és beszélgetést, és ezáltal gondolkodást próbálja serkenteni, hogy a tudás mély és átgondolt legyen. A mély tudás feltételezi azt, hogy arról, érdekesen lehet írni és szabadon lehet róla beszélni és beszélgetni.

Az egymást követő évek tapasztalataiból világos lett, hogy a diákok megterheltsége viszonylag nagy, és tanáraik hathatós segítsége nélkül nem tudnak kutatni az őket érdeklő témákban sem, ezért a tanárok jutalmazása is nagyon fontossá vált a Tantárgyháló versenyben.

Az idei középiskolás pályamunkák, akár csak minden évben, ami jó, nagy szórást mutattak. A témák között a napi politikától, a pszichológiai illúziókig terjedt a skála, miközben a házilag kivitelezhető kísérletek és a tudomány híres és hírhedt kísérletei is terítékre kerültek. A zsűri elégedetten állapította meg, hogy sok minden érdekli a diákokat.

Sajnos minden évben megmutatkoznak az oktatási rendszerünk hibái. A dolgozatok megírásakor visszatérő probléma a világhálóról való jelöletlen idézetek nagy tömege, a „copy-paste” jelenség. Ennek vizsgálata, pontosabban az okok vizsgálata érdekes témája lehetne valamilyen pedagógiai kutatásnak, enélkül viszont csak ötleteink lehetnek.

Szerintem a „copy-paste” jelenség mögött első megközelítésre az a jelenség van, hogy az iskolákban a reprodukciót díjazzák. Ez nagyon régi tulajdonsága az oktatási rendszerünknek, és akkor régen még volt is értelme, de ma már nincs, viszont egy diák a saját perspektívájából kiindulva méltán gondolhatja, hogy elég az, ha talál valahol egy olyan tartalmat, amelyet reprodukálhat. Egy másik megközelítése a problémának talán az, hogy a tanár és a diák is arra kényszerül a tanév folyamán, hogy végig rohanjon egy bizonyos ismeretanyagon, így egy diákban kialakulhat az a nézet, hogy egyes feladatokat, leckéket csak „letud”, „maga mögött hagy”. Ez a fajta rohanás az ismeretanyagok megismerésében nem inspirálja őket az elmélyedésre, és arra sem, hagy tartós tudássá tegyék azt, amit kínálnak nekik. Azonban a diákok reakcióját illetően ebben is van logika, hiszen egy felnőtt számára is komoly feladat lenne évente fél méter, vagy ennél is vastagabb kötegnyi különböző tankönyv végigolvasása. (Ha egymásra raknánk, mondjuk az ötödik osztályos tankönyveket és gyakorló füzeteket, meglepődnénk, hogy milyen vastag kötegünk lenne. Ha pedig az oldalakat is összeszámolnánk, amelyeket elvben át kell olvasni, még jobban meglepődnénk). Mélyebbre hatolva azonban még két igazán komoly dolgot találhatunk. Az interneten olvasható tartalmak másolása még akár rendjén való is lehetne, ha megjelölnék, hogy honnan származik az idézet (amire azért volt példa a pályamunkákban), de még ez sem igazán jó, hiszen megtörténhet, hogy az internetes tartalom által kifejezett ismeret nem jut be a diákok tudatába, csak az egyik számítógépes felületről a másikra másolódik. Ezen kívül a tankönyveket, és az interneten található szövegeket olvasva a diákokban könnyen támad az az érzés, hogy másnak kell magukat mutatniuk mint amik. Elég szomorú, hogy a diákjainkban kimondatlanul is az az érzés kerekedik felül, hogy az nem elég, ha diákként írnak valamiről, és az elvárás az, hogy tankönyv vagy enciklopédia szerűen fogalmazzák meg gondolataikat. A legmélyebb probléma tehát, amire a Tantárgyháló verseny mutat, az, hogy a diákok nem érzik elég fontosnak saját gondolataikat, és ezért menekülnek a jelölt és jelöletlen idézetek mögé, pedig az oktatás folyamán nincs is érdekesebb dolog mint a diákok gondolatai, mégis ez elsikkad a tanterv hajszolásában, az iskolai adminisztráció vezetésében, és minden másban, ami rárakódott az oktatásra.

A „copy-paste” jelenségnek van még egy, interakciós síkja is. Ez pedig a tanár-diák közötti kapcsolat, amely a bizalmon kellene, hogy alapuljon. Mégis azt látjuk, hogy a jelen felállás mellett a diákok, ha csak lehet, megpróbálják átverni tanáraikat, és ez sokszor sikerül is nekik. A diák szempontjából ez azért logikus próbálkozás, mert folyamatosan megoldhatatlan helyzetekbe kerül, amit úgy próbál áthidalni, hogy valamilyen más megoldást keres, hiszen az évenkénti fél vagy annál is több méternyi tartalom befogadása lehetetlen. Másrészt a tanár időbeosztása, óraszáma, egyéb leterheltsége, amelyről a közélet szereplőinek fogalma sincs, nem teszi lehetővé, hogy órákat foglalkozzon egy-egy kiemelkedő diákjával, ill. azokkal, akikben az átlagosnál több érdeklődés van valami iránt, így a pályamunkákra sem fordíthatnak elég figyelmet, és így sikerül a diákoknak átverniük őket a „copy-paste” módszerrel. Azt hiszem, hogy ez presztízskérdés, amiben egyetlen tanár sem engedhet, hiszen minden átverés a tekintélye rombolásával jár, amelyre egyébként nagy szüksége van, és amelyet a társadalom más impulzusai is folyamatosan rombolnak.

Ezen kívül azzal az illúzióval is le kellene számolni, hogy írni és olvasni „magyarórán” tanul a diák, hiszen más az amikor, pl. egy elbeszélést olvas és próbál írni, vagy amikor egy ismeretterjesztő szöveget olvas, vagy próbál írni. A Tantárgyháló azon kevés verseny közé tartozik, amely az utóbbira ösztönzi a diákokat.

A verseny leglátványosabb része, az amikor a diákok kiállnak a versenybizottság és a közönség elé, és egy prezentációt bemutatva elmondják mondanivalójukat. Ebben az idén is sokkal sikeresebbek voltak, mint a pályamunkák írásában. Igaz, hogy előfordult, hogy a prezentációt digitális puskaként használták, és az is, hogy papírlapról olvasták fel mondanivalójukat, mégis a verseny folyamán ebben mutatkozott meg a diákok kreatív szelleme, és mindaz, amit az oktatás elő kell(ene), hogy hívjon belőlük.

Azt hiszem, hogy az idei Tantárgyháló legnagyobb tanulsága, hogy hagyni kell a diákokat az iskolában minél többet gondolkodni és szerepelni. Szerintem jót tesz nekik minden értelemben, ha elmondhatják azt, amit a kutatás vagy a tananyag kivált belőlük. Ami pedig a szövegek írását illeti, a lecke fel van adva: hogyan létrehozni egy bizalmi kapcsolatot a diák és tanár között, hogyan találni időt és módot egy szöveg tüzetes megvizsgálására, korrigálására, hiszen ez is fontos a kiművelt, önmagukat ismerő, a helyüket az életben megtaláló felnőttekké nevelésben.

Talán a jövő évi Tantárgyháló versenyben közelebb jutunk a válaszokhoz. Az idén már másodszor közönségdíj is volt, és úgy néz ki, hogy ez egy jó kezdeményezés, talán az értő figyelés mint új jelenség is fejlődni fog, egy újabb dimenzióval gazdagítva a versenyt.

Dr. Mészáros Zoltán