Első kör
Az ötletterveket 2023. november 24.-ig várjuk.
Második kör
A második körben az ötlettervek kivitelezése történik, amelyekről pályamunkában – írott (dolgozat), vagy mozgóképi (videó) megjelenítésű - számolnak be a pályázók. A munka tartalmazza a kutatási téma elméleti hátterét, valamint a szerzett ismeretek, kutatási eredmények leírását, összegzését, illetve a felhasznált források megnevezését. A pályamű eljuttatásának határideje: 2024. február 23.
Harmadik kör (döntő)
A harmadik körben a döntős versenyzők személyesen vagy videó-felvételen keresztül bemutatják projektjük termékét, összefoglaló projektbeszámolót készítenek, megvédik munkájukat, bizonyítják céljaik elérését, jártasságukat az általuk választott témában. A döntő időpontja: 2024. április 12.

A 2019/2020 Tantárgyháló verseny döntőjének eredményei

2019.12.20

2019. december 13-án, Luca napján került sor a Vajdasági Módszertani Központ szervezésében az Új Kép folyóirat Tantárgyháló versenyének döntőjére. A rendezvény egyben a folyóirat XXI. tanulmányi versenyét jegyezte.

A zárórendezvényre az általános iskolás kategóriában a legjobb 10, a középiskolás csoportban a legjobb 7 pályamű szerzőit és mentortanárait hívtuk meg. A több mint 50 főt vendégül látó esemény résztvevői Adáról, Bácsfeketehegyről, Budapestről, Kikindáról, Magyarcsernyéről, Magyarkanizsáról, Nagybecskerekről, Óbecséről, Szabadkáról, Temerinből, Topolyáról, Tordáról és Zentáról érkeztek.

A Tantárgyháló harmadik fordulójában 2 újabb feladat várt a versenyzőkre: kutatásuk rövid bemutatása, majd az arról szóló beszélgetés a versenybizottsággal. A közönség izgalmas tudományos, helytörténeti, művészi tartalmakkal, rendkívül eredeti prezentációs megoldásokkal gazdagított előadásokat hallgathatott végig.

A versenybizottság munkájában Balassa Piri Diana fizikatanár, Béres Zoltán matematikatanár, Burnać Gordana földrajztanár, Búcsú Ottó műszaki tantárgyak oktatója, dr. Hózsa Éva magyartanár, Korom Gabriella kémiatanár, dr. Mészáros Zoltán történelemtanár, Miskolci Nyilas Izabella biológiatanár, Soós Edit biológiatanár és Takács Izabella magyartanár vettek részt.

A résztvevők oklevelet, Tantárgyháló logóval ellátott táskát, Luca-pogácsát kaptak, valamint könyvjutalomban részesültek, míg a helyezést elérő versenyzőket és tanáraikat az előzőek mellett könyvvásárlási utalvánnyal jutalmaztuk. A versenybizottság különdíjakkal illette a különböző szempontokból kitűnő páyázókat.

Köszönettel tartozunk a verseny támogatóinak: a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárságnak, a Szekeres László Alapítványnak, a Bethlen Gábor Alapnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának, és a könyvjutalmakat biztosító Forum Könyvkiadónak, Életjel Kiadónak, zEtna Kiadónak, Grafoprodukt nyomdának.

A Tantárgyháló versenyzőinek és mentortanáraiknak köszönjük a részvételt és gratulálunk az eredményekhez!

 

ÁLTALÁNOS ISKOLÁS KATEGÓRIA

I. DÍJ

Miskolci Bálint: Elektromos autó – átok vagy áldás?; Majsai Úti Általános Iskola, Szabadka. Mentorok: Szőcs Levente, Varga Patrícia

 

II. DÍJ

Fehér Barnabás: Kovász királyság; Ady Endre Általános Iskola, Torda. Mentorok: Deák Ildikó, Csernoh Angéla, Juhász Irén

 

III. DÍJ

Soós István: A kovász története és mikrobiológiája; magántanuló, Budapest. Mentor: Ónody Lívia

 

KÜLÖNDÍJ

Biacsi Árpád és Nagy Anita: Egy régi híres csernyei pék; Petőfi Sándor Általános Iskola, Magyarcsernye. Mentorok: Deák Ildikó, Bacsik Lőrinc Natália

Szilágyi Roland és Úrfi Levente: A zene hatása a növények fejlődésére; Nikola Đurković Általános Iskola, Bácsfeketehegy. Mentorok: Kanyó István és Faragó Péter

Kollár Laura: Az édes csodálatos világában; Majsai Úti Általános Iskola, Szabadka. Mentor: Vuleković Beáta

 

KÖZÉPISKOLÁS KATEGÓRIA

I. DÍJ

Kalmár Edina és Barát Valentina: Ego – elvárás vagy lehetőség?; Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, Zenta. Mentorok: Mészáros Krisztina, Fodor Šimoković Szandra

 

II. DÍJ

Éter Réka és Koleszár Anikó: Jótékony finomságok; Mezőgazdasági Iskola, Topolya. Mentorok: Gogolák Csilla, Kucor Gabriella

 

III. DÍJ

Czigányik Jázmin: A nem-demokratikus rendszerek működése és eszközeink ellenük; Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium, Budapest.

 

KÜLÖNDÍJ

Buka Bence: 1989; Nagybecskereki Gimnázium, Nagybecskerek. Mentor: Kapusi Papp Kornélia

Szőke Szintia és Máttéffy Dorottya: Megöl vagy megerősít; Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, Zenta. Mentor: Szórád Endre

Erdélyi Szonya és Jablanszki Jázmin: Vegyületek, hol vegyültek el? ; Beszédes József Műszaki és Mezőgazdasági Iskolaközpont, Magyarkanizsa. Mentor: Bajusz Koncz Ágnes

Balassa Anita és Lukács Melissza: Csomagolás = reklám?; Mezőgazdasági Iskola, Topolya. Mentorok: Gogolák Csilla, Kucor Gabriella

 

A Tantárgyháló 2019/2020 II. fordulójának eredményei

2019.12.02

Kedves Pályázók, kedves Mentortanárok!

Véget ért az idei Tantárgyháló második fordulója, amelyre 31 általános és 26 középiskolás tanuló küldte be dolgozatát. A versenybizottság átnézte a pályaműveket. A pontozásnál komoly szerepe volt a „hálósított” tartalomnak, az eredetiségnek és az összefüggések feltárásának. Méltányoltuk az önállóságot és a kutatás minőségét, a kidolgozottságot, valamint a tudományos munkákra vonatkozó technikai követelmények tiszteletben tartását. A nyelvhelyesség és helyesírás is szempont volt az értékelésnél, ahogy a szakirodalom és a hivatkozások feltüntetése is.

Az értékelés elvégeztével megállapítottuk, hogy a legtöbb pályamű kiváló munkáról, mentortanár-diák együttgondolkodásról tanúskodik. A legtöbb dolgozat megfelel a pályázati kiírásban szereplő kritériumoknak, megragadó és színvonalas kutatásokat, frappáns következtetéseket tartalmaz. Alig akadt, de sajnos akadt olyan munka is, ahol – talán a tanár-diák elmélyült együttműködésének hiányában – kifogásolható volt maga a tartalom, a formai jellemzők, a tagoltság és a hivatkozások is elmaradtak.

Mindent összevetve – eredményesnek tekinthető a Tantárgyháló második fordulója, és az eddigi ismereteink alapján, nagyon izgalmas harmadik forduló, azaz döntő előtt állunk!

A harmadik fordulóba azokat a tanulókat/pályaművek szerzőit hívjuk, akik írásbeli munkája a Versenybizottság értékelése alapján a legtöbb pontot szerezte. Ők lehetőséget kapnak a bemutatkozásra, eredményeik, kutatásuk szóbeli ismertetésére 2019. december 13-án.

A 2. forduló valamennyi résztvevőjének köszönjük a részvételt, és a kutatás elvégzésébe, a tanulmány megírásába fektett munkát!

 

Általános iskola

Biacsi Árpád és Nagy Anita: Egy régi híres csernyei pék; Petőfi Sándor Általános Iskola, Magyarcsernye. Mentorok: Deák Ildikó, Bacsik Lőrinc Natália

Fehér Barnabás: Kovász királyság; Ady Endre Általános Iskola, Torda. Mentorok: Deák Ildikó, Csernoh Angéla, Juhász Irén

Eke Nikoletta: …kertek, lelkek, emberek…; Thurzó Lajos Általános Iskola, Zenta. Mentorok: Pék Domonkos Ibolya, T. Bessenyi Rózsa, Tari László

Szilágyi Roland és Úrfi Levente: A zene hatása a növények fejlődésére; Nikola Đurković Általános Iskola, Bácsfeketehegy. Mentorok: Kanyó István és Faragó Péter

Miskolci Bálint: Elektromos autó – átok vagy áldás?; Majsai Úti Általános Iskola, Szabadka. Mentorok: Szőcs Levente, Varga Patrícia

Nagypál Zsófia: Amazónia, a világ csodája; Cseh Károly Általános Iskola, Ada. Mentor: Krizsán Ildikó

Kollár Laura: Az édes csodálatos világában; Majsai Úti Általános Iskola, Szabadka. Mentor: Vuleković Beáta

Ördög Noémi: A kert; Petőfi Sándor Általános Iskola, Óbecse. Mentor: Ćuk Daniella

Ágoston Viktória és Pozder Damján: A túlélés iskolája-Amazonas; Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, Magyarkanizsa. Mentorok: Ladányi Anrietta és Komjáti Rekecki Dóra

Soós István: A kovász története és mikrobiológiája; magántanuló, Budapest. Mentor: Ónody Lívia

 

Középiskola

Buka Bence: 1989; Nagybecskereki Gimnázium, Nagybecskerek. Mentor: Kapusi Papp Kornélia

Szőke Szintia és Máttéffy Dorottya: Megöl vagy megerősít; Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, Zenta. Mentor: Szórád Endre

Erdélyi Szonya és Jablanszki Jázmin: Vegyületek, hol vegyültek el? ; Beszédes József Műszaki és Mezőgazdasági Iskolaközpont, Magyarkanizsa. Mentor: Bajusz Koncz Ágnes

Éter Réka és Koleszár Anikó: Jótékony finomságok; Mezőgazdasági Iskola, Topolya. Mentorok: Gogolák Csilla, Kucor Gabriella

Balassa Anita és Lukács Melissza: Csomagolás=reklám?; Mezőgazdasági Iskola, Topolya. Mentorok: Gogolák Csilla, Kucor Gabriella

Kalmár Edina és Barát Valentina: Ego – elvárás vagy lehetőség?; Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, Zenta. Mentorok: Mészáros Krisztina, Fodor Šimoković Szandra

Czigányik Jázmin: A nem-demokratikus rendszerek működése és eszközeink ellenük; Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium, Budapest.

 

 

A DÖNTŐVEL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK
A Tantárgyháló tanulmányi verseny zárórendezvényére 2019. december 13-án, pénteken 13 órakor kerül sor Szabadkán. A helyszínt a meghívó levélben pontosítjuk. A verseny várhatóan 17:30-ig tart.
A zárórendezvényre meghívott versenyzők önálló, legfeljebb 5-6 perces ismertetőt tartanak kutatásukról. Amennyiben számítógépet használnak (Power Point prezentáció, képek, zene egyszóval bármi, amihez számítógép szükséges), szíveskedjenek még a verseny előtt, legkésőbb december 11-ig eljuttatni az anyagot, ugyanis enélkül kérdéses lehet a zökkenő mentes bemutatás. Plakátokat és más nem digitális illusztrációkat használhatnak azok előzetes eljuttatása nélkül. Előadásukban elmondhatják, miért, hogyan, mi módon kezdtek el témájukkal foglalkozni. A cél az, hogy érdekes és frappáns legyen az ismertető. A kutatás ismertetése után a tanárokból álló bizottság kérdéseket tesz majd fel, hogy meggyőződjön, milyen alapos a versenyző tudása, és milyen mélységben ismerkedett meg témájával. A végeredmény a pályázati anyagra, az előadásra, valamint a kérdésekre adott válaszokra kapott pontokból áll össze.
Kérjük, hogy a számítógépről használatos anyagot küldjék el e-mailben vagy CD-n legkésőbb december 11-ig! Kérdéseikkel forduljanak szerkesztőségünkhöz az ujkep.modszertani@gmail.com e-mail címen vagy a 064/2447155 mobil telefonszámon!

Izgalmas felkészülést és sok-sok jó ötletet az előadások megtervezéséhez!

Megjelent a Tantárgyháló 2019/2020 pályázati felhívás!

2019.09.09


Célcsoport
: általános iskolás felsős és középiskolás diákok, a pályamunkát legfeljebb két diák írhatja együtt.

Kategóriák: általános és középiskolás.

Pályázat tárgya: önálló kutatás tervezése, megvalósítása és összefoglalása írásbeli pályamű formájában, valamint a kutatás bemutatása és a témában való jártasság bizonyítása a záró rendezvény keretében.

A pályázat célja: önálló kutatások ösztönzése a diákok körében, a tudományterületek közötti összefüggések keresése, a természet- és társadalomtudományi, ill. művészeti ismeretek szintézise, a kreativitás és az előadói képességek fejlesztése.

Határidők:

–        ötlettervek beküldése: 2019. szeptember 27. péntek

–        pályaművek eljuttatása: 2019. november 18. hétfő

–        döntő: 2019. december 13. péntek

Jutalmak: a döntőben helyezést elérő pályázatok szerzői, illetve témavezetőik külön-külön mindkét kategóriában értékes jutalmakban részesülnek.

 

Az Új Kép folyóirat 22. tanulmányi versenye, a Tantárgyháló a jelenségek, események, törvényszerűségek közötti összefüggések felfedezésére és tanulmányozására ösztönzi a pályázókat. A projektszerű megközelítést szorgalmazzuk, amelyben a megtapasztalás, az élmény, a tett kap hangsúlyt. A pályamunkák megírásához önálló kutatást kell végezni, azaz nemcsak internetes források, hanem nyomtatott kiadványok (könyvek, folyóiratok, újságok stb.) olvasása, megfigyelések, kísérletek, felmérések, szakemberekkel készített interjúk, levéltári kutatások stb. szükségesek. A pályázóknak javasoljuk az együttműködést valamely intézménnyel (pl. könyvtár, múzeum, levéltár stb.) vagy szakemberrel a kutatás során.

A pályaművek terjedelmét illetően az általános iskolások számára 5 gépelt oldal, a középiskolások számára pedig a 12 oldal javasolt. Ez a terjedelmi korlát magára a szöveges részre vonatkozik, a mellékletre (táblázatok, grafikonok, képek stb.) nincsenek korlátok.

Természetes elvárásunk, hogy a pályamunka kizárólagosan a Tantárgyháló versenyre készüljön és eredeti szöveg legyen.

A TÉMAVÁLASZTÁS ezúttal sem teljesen kötött. A tervezett majd megvalósításra kerülő munka egyetlen megkötése, hogy a versenyző által választott fogalom köré szerveződjön, mégpedig úgy, hogy két tudományterületre összpontosítson, a pályázati kiírásban megadott fogalommal társítottra és a pályázó által szabadon választott tudományra/tantárgyra.

  • Mi mekkora – mérések, nagyságok – matematika
  • Minták mindenütt – matematika
  • Eleme, nem eleme – nem minden az, aminek látszik – matematika
  • Számtani közép (átlag) – matematika
  • Kerekítés – matematika
  • Elektromos autó – fizika
  • Algoritmus – fizika
  • Gépi tanulás – fizika
  • Konyhai tudományok – fizika
  • Tesla – fizika
  • A Hold hatásai – fizika
  • Revolúció – történelem
  • Kerekasztal – történelem
  • 1989 – történelem
  • Amazónia, Amazon – földrajz
  • Hurrikán, tájfun – földrajz
  • Az élet fűszerei – kémia
  • Elemek rendszere – kémia
  • Újrahasznosítás – kémia
  • Antioxidánsok – kémia
  • Csomagolás – kémia
  • Örvény – kémia
  • Kétlakiság – biológia
  • Báb-állapot – biológia
  • Kovász – biológia
  • Édes – biológia
  • Változás – biológia
  • Gömb – biológia
  • Kert – irodalom
  • Önazonosság – irodalom
  • Miben hiszek? – irodalom
  • Művészetek mozaikja – irodalom
  • Az ego fogságában – irodalom
  • Vadnyugat – irodalom
  • Holdutazás – irodalom

A pályamű lehetőleg ne korlátozódjon kizárólagosan CSAK természettudományokra vagy társadalomtudományokra vagy a művészetekre. Keresni kell az összefüggéseket, a kapcsolódási pontokat a két tudományterület, a fogalomhoz kötött és a választott között!

A VERSENY MENETE három lépcsős.

Az első körben ötlettervet kell beküldeni a jelentkezési adatlapon, amely tartalmazza a választott fogalomkettőst és a tervezett kutatás leírását.

Az ötletterveket az ujkep.modszertani@gmail.com e-mail címre várjuk 2019. szeptember 27., péntekig. A versenybizottság október közepén értesíti a pályázókat az ötlettervek elfogadásáról, és azok megvalósítási folyamatáról egyenként írásbeli szakmai véleményt/útmutatót mellékel.

A második körben az ötlettervek megvalósítása történik, amelyről pályamunkában számolnak be a pályázók. Ez a munka tartalmazza a kutatás elméleti hátterét, valamint a megvalósítás és a kutatási eredmények leírását, összegzését, illetve a felhasznált források megnevezését. A pályázatokat postán a szerkesztőség címére (Vajdasági Módszertani Központ, Új Kép szerkesztőség, Ago Mamužić u. 13/II, 24000 Szabadka) és e-mailben az ujkep.modszertani@gmail.com címre is be kell küldeni. Határidő: 2019. november 18., hétfő. A versenybizottság november hó végéig értesíti a pályázókat, hogy mely pályamunka szerzőit és mentorait várja 2019. december 13-án (péntek) a döntőre.

A harmadik körben a döntős versenyzők megvédik munkájukat, amelyhez plakátot vagy Power Point prezentációt kell készíteniük, de örömmel fogadjuk egyéb szemléltető eszközök alkalmazását is (pl. rövidfilm, makett, hanganyag stb.). Alapvető fontosságú, hogy a pályázók bizonyítsák tájékozottságukat és jártasságukat az általuk választott témában.

A projekt támogatói a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, a Bethlen Gábor Alap, a Szekeres László Alapítvány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Információk a www.tantargyhalo.net honlapon, illetve e-mailben az ujkep.modszertani@gmail.com és jucsila@gmail.com címen, telefonon pedig a 064/2447155 számon kaphatók.

Jó témaválasztást, szárnyaló kreativitást, valamint izgalmas kutatómunkát kívánunk!

A Versenybizottság

A 2018/2019 Tantárgyháló verseny döntőjének eredményei

2018.12.17

2018. december 14-én, pénteken került sor a Vajdasági Módszertani Központ szervezésében az Új Kép folyóirat Tantárgyháló versenyének döntőjére. A rendezvény egyben a folyóirat XXI. tanulmányi versenyét jegyezte. A döntőbe jutásért az általános iskolai csoportban 26 pályamunka és 44 tanuló versenyzett, míg a középiskolások csoportjában 30 tanuló vett részt és 20 pályamunkából válogathattunk.

A zárórendezvényre mindkét csoportban a legjobb 10-10 pályamű szerzőit és mentortanárait hívtuk meg. A több mint 60 főt vendégül látó esemény résztvevői Adáról, Bezdánból, Magyarcsernyéről, Magyarkanizsáról, Muzslyáról, Oromról, Oromhegyesről, Óbecséről, Szabadkáról, Topolyáról, Zentáról, Zentagunarasról és Zomborból érkeztek. A Tantárgyháló harmadik fordulójában 2 újabb feladat várt a versenyzőkre: kutatásuk rövid bemutatása, majd az arról szóló beszélgetés a versenybizottsággal. A közönség izgalmas tudományos, helytörténeti, művészi tartalmakkal, rendkívül eredeti prezentációs megoldásokkal gazdagított előadásokat hallgathatott végig. A versenybizottság munkájában Arnold Ildikó magyartanár, Balassa Piri Diana fizikatanár, Béres Zoltán matematikatanár, Burnać Gordana földrajztanár, Búcsú Ottó műszaki tantárgyak oktatója, dr. Hózsa Éva magyartanár, Korom Gabriella kémiatanár, dr. Mészáros Zoltán történelemtanár, Miskolci Nyilas Izabella biológiatanár és Soós Edit biológiatanár vettek részt. A résztvevők oklevelet, Tantárgyháló logóval ellátott bögrét, adventi mézeskalácsot kaptak, valamint könyvjutalomban részesültek, míg a helyezést elérő versenyzőket és tanáraikat az előzőek mellett pénzjutalom is megillette. Mindkét csoportban közönségdíjat is osztottunk, amelyet a hallgatóság szavazatai alapján ítélt oda a zsűri. A közönségdíjasokat könyvvásárlási utalvánnyal jutalmaztuk. A versenybizottság különdíjakkal is illette a különböző szempontokból kitűnő páyázókat.

Köszönettel tartozunk a verseny támogatóinak: a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárságnak, a Szekeres László Alapítványnak, a Bethlen Gábor Alapnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának, és a könyvjutalmakat biztosító Forum Könyvkiadónak, Életjel Kiadónak, zEtna Kiadónak, Grafoprodukt nyomdának.

A Tantárgyháló versenyzőinek és mentortanáraiknak köszönjük a részvételt és gratulálunk az eredményekhez!

 

ÁLTALÁNOS ISKOLÁS KATEGÓRIA

I. DÍJ

Kasza Virág: A természet migránsai. Majsai Úti Általános Iskola, Szabadka. Mentor: Vuleković Beáta

II. DÍJ

Nagy Anita, Biacsi Árpád: Magyarcsernye elöregedett kútjainak bemutatása. Petőfi Sándor Általános Iskola, Magyarcsernye. Mentor: Bacsik Lőrinc Natália

III. DÍJ ÉS KÖZÖNSÉGDÍJ

Major Ferenc, Vass Richárd: Millió nász és millió halál. Október 18. Általános Iskola, Zentagunaras. Mentor: Kubányi Nikoletta

KÜLÖNDÍJ

Tukacs Anna: Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma! Arany János Általános Iskola, Orom. Mentor: Tóth Hóli Ugyonka Erika

Bicskei Viola, Erdélyi Sonja: Honnan és hová tart a(z élő) világ. Arany János Általános Iskola, Oromhegyes. Mentor: Nagy Némedi Edina

 

KÖZÉPISKOLÁS KATEGÓRIA

I. DÍJ ÉS KÖZÖNSÉGDÍJ

Bacslia Albert, Tóth Zsuzsanna: Lovagok talpig páncélban és talpig fikcióban. Szabadkai Zeneiskola, Szabadka. Mentor: Tselios Tünde

II. DÍJ

Weiss Astrid: Lázadás és identitás: a punkzene, mint lázadási eszköz. Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, Szabadka. Mentor: Budai Ágota, Tolnai Varga Piroska

III. DÍJ

Kalmár Edina, Barlog Léna: A szuperhősök világában. Közgazdasági-kereskedelmi Középiskola, Zenta. Mentorok: Mészáros Krisztina

KÜLÖNDÍJ

Rekecki Vivien, Apró Dorottya: A szimmetria hálójában. Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta. Mentor: Béres Zoltán

Bognár Emese, Beretity Erik: AI – lejár az emeberiség ideje? Ivan Sarić Műszaki Iskola, Szabadka. Mentor: Simon Hargita

 

A Tantárgyháló 2018/2019 II. fordulójának eredményei

2018.11.28

Kedves Pályázók, kedves Mentortanárok!

Véget ért az idei Tantárgyháló második fordulója, amelyre 44 általános és 31 középiskolás tanuló küldte be dolgozatát. Az általános iskolás kategóriában 26, a középiskolásban 20 munkát nézett át és értékelt a Versenybizottság. A pontozásnál komoly szerepe volt a „hálósított” tartalomnak, az eredetiségnek és az összefüggések feltárásának. Méltányoltuk az önállóságot és a kutatás minőségét, a kidolgozottságot, valamint a tudományos munkákra vonatkozó technikai követelmények tiszteletben tartását. A nyelvhelyesség és helyesírás is szempont volt az értékelésnél, ahogy a szakirodalom és a hivatkozások feltüntetése is.

Az értékelés elvégeztével megállapítottuk, hogy a legtöbb pályamű kiváló munkáról, mentortanár-diák együttgondolkodásról tanúskodik. A legtöbb dolgozat megfelel a pályázati kiírásban szereplő kritériumoknak, megragadó és színvonalas kutatásokat, frappáns következtetéseket tartalmaz. Alig akadt, de sajnos akadt olyan munka is, ahol – talán a tanár-diák elmélyült együttműködésének hiányában – kifogásolható volt maga a tartalom, a formai jellemzők, a tagoltság és a hivatkozások is elmaradtak.

Mindent összevetve – eredményesnek tekinthető a Tantárgyháló második fordulója, és az eddigi ismereteink alapján, nagyon izgalmas harmadik forduló, azaz döntő előtt állunk!

A harmadik fordulóba azokat a tanulókat/pályaművek szerzőit hívjuk, akik írásbeli munkája a Versenybizottság értékelése alapján a legtöbb pontot szerezte. Ők lehetőséget kapnak a bemutatkozásra, eredményeik, kutatásuk szóbeli ismertetésére 2018. december 14-én.

A 2. forduló valamennyi résztvevőjének köszönjük a részvételt, és a kutatás elvégzésébe, a tanulmány megírásába fektett munkát!

 

Általános iskola

Tukacs Anna: Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma! Arany János Általános Iskola, Orom. Mentor: Tóth Hóli Ugyonka Erika

Lipták Anett, Balgó Balázs: Jobb élet reménye madártávlatból. Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, Magyarkanizsa. Mentor: Komjáti Rekeczki Dóra

Nagy Anita, Biacsi Árpád: Magyarcsernye elöregedett kútjainak bemutatása. Petőfi Sándor Általános Iskola, Magyarcsernye. Mentor: Bacsik Lőrinc Natália

Dukai Kincső, Harmat Lili: Éneklő hangszálak. Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, Magyarkanizsa. Mentor: Komjáti Rekeczki Dóra

Kasza Virág: A természet migránsai. Majsai Úti Általános Iskola, Szabadka. Mentor: Vuleković Beáta

Nagypál Zsófia: A zene szimmetriája, a szimmetria zenéje. Cseh Károly Általános Iskola, Ada. Mentorok: Molnár Edit, Göncő Ágnes

Bicskei Viola, Erdélyi Sonja: Honnan és hová tart a(z élő) világ. Arany János Általános Iskola, Oromhegyes. Mentor: Nagy Némedi Edina

Major Ferenc, Vass Richárd: Millió nász és millió halál. Október 18. Általános Iskola, Zentagunaras. Mentor: Kubányi Nikoletta

Kocsis Erik, Barta Dávid: Gyümölcsaszaló. Szervó Mihály Általános Iskola, Muzslya. Mentor: Török Angéla

Szabó Vivienn: Gyógyszerfüggőség. Testvériség-egység Általános Iskola, Bezdán. Mentorok: Csíkos Éva, Francia Klára

 

Középiskola

Domonkos Georgina: A 20. század (in)korrekt ördögei. Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, Szabadka. Mentor: Nagy Tibor, Tolnai Varga Piroska

Rekecki Petra, Molnár Dávid: Hamutól a hamuzsíron keresztül az avasodásig. Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta. Mentor: Szórád Endre

Seres Szandra, Varga Réka: A dxm (le)buktatói. Vegyészeti-technológiai Középiskola, Szabadka. Mentorok: Varga Gabriella, Fenyvesi Ibolya

Bognár Emese, Beretity Erik: AI – lejár az emeberiség ideje? Ivan Sarić Műszaki Iskola, Szabadka. Mentor: Simon Hargita

Weiss Astrid: Lázadás és identitás: a punkzene mint lázadási eszköz. Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, Szabadka. Mentor: Budai Ágota, Tolnai Varga Piroska

Ocsenás Anita: Gluténmítosz. Mezőgazdasági Iskola, Topolya. Mentorok: Gogolák Csilla, Kucor Gabriella

Kalmár Edina, Barlog Léna: A szuperhősök világában. Közgazdasági-kereskedelmi Középiskola, Zenta. Mentorok: Mészáros Krisztina

Rekecki Vivien, Apró Dorottya: A szimmetria hálójában. Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta. Mentor: Béres Zoltán

Szabó Zsuzsanna: Újraélt múlt – élet a tájházban 1848-tól napjainkig. Óbecsei Gimnázium, Óbecse. Mentor:  Hozák Andrea

Bacslia Albert, Tóth Zsuzsanna: Lovagok talpig páncélban és talpig fikcióban. Szabadkai Zeneiskola, Szabadka. Mentor: Tselios Tünde

 

A DÖNTŐVEL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK

A Tantárgyháló tanulmányi verseny zárórendezvényére 2018. december 14-én, pénteken 14 órakor kerül sor Szabadkán. A helyszínt a meghívó levélben pontosítjuk. A verseny várhatóan 18:30-ig tart.

A zárórendezvényre meghívott versenyzők önálló, legfeljebb 5-6 perces ismertetőt tartanak kutatásukról. Amennyiben számítógépet használnak (Power Point prezentáció, képek, zene egyszóval bármi, amihez számítógép szükséges), szíveskedjenek még a verseny előtt, legkésőbb december 12-ig eljuttatni az anyagot, ugyanis enélkül kérdéses lehet a zökkenő mentes bemutatás. Plakátokat és más nem digitális illusztrációkat használhatnak azok előzetes eljuttatása nélkül. Előadásukban elmondhatják, miért, hogyan, mi módon kezdtek el témájukkal foglalkozni. A cél az, hogy érdekes és frappáns legyen az ismertető. A kutatás ismertetése után a tanárokból álló bizottság kérdéseket tesz majd fel, hogy meggyőződjön, milyen alapos a versenyző tudása, és milyen mélységben ismerkedett meg témájával. A végeredmény a pályázati anyagra, az előadásra, valamint a kérdésekre adott válaszokra kapott pontokból áll össze.

Kérjük, hogy a számítógépről használatos anyagot küldjék el e-mailben vagy CD-n legkésőbb december 12-ig! Kérdéseikkel forduljanak szerkesztőségünkhöz az ujkep.modszertani@gmail.com e-mail címen vagy a 064/2447155 mobil telefonszámon!

Izgalmas felkészülést és sok-sok jó ötletet az előadások megtervezéséhez!

TANTÁRGYHÁLÓ 2018/2019 pályázati felhívás

2018.09.13

Célcsoport: általános iskolás felsős és középiskolás diákok, a pályamunkát legfeljebb két diák írhatja együtt.

Kategóriák: általános és középiskolás.

Pályázat tárgya: önálló kutatás tervezése, megvalósítása és összefoglalása írásbeli pályamű formájában, valamint a kutatás bemutatása és a témában való jártasság bizonyítása a záró rendezvény keretében.

A pályázat célja: önálló kutatások ösztönzése a diákok körében, a tudományterületek közötti összefüggések keresése, a természet- és társadalomtudományi, ill. művészeti ismeretek szintézise, a kreativitás és az előadói képességek fejlesztése.

Jelentkezési határidő:

–        ötlettervek beküldése: 2018. október 5. péntek

–        pályaművek eljuttatása: 2018. november 17. szombat

–        döntő: 2018. december 14. péntek

Jutalmak: a döntőben helyezést elérő pályázatok szerzői, illetve témavezetőik külön-külön mindkét kategóriában pénzjutalomban részesülnek.

–    I. díj 10000 dinár

–   II. díj 7000 dinár

–   III. díj 4000 dinár

–   Közönségdíj: könyvvásárlási utalvány 2000 dinár értékben

Az Új Kép folyóirat 21. tanulmányi versenye, a Tantárgyháló a jelenségek, események, törvényszerűségek közötti összefüggések felfedezésére és tanulmányozására ösztönzi a pályázókat. A projektszerű megközelítést szorgalmazzuk, amelyben a megtapasztalás, az élmény, a tett kap hangsúlyt. A pályamunkák megírásához önálló kutatást kell végezni, azaz nemcsak internetes források, hanem nyomtatott kiadványok (könyvek, folyóiratok, újságok stb.) olvasása, megfigyelések, kísérletek, felmérések, szakemberekkel készített interjúk, levéltári kutatások stb. szükségesek. A pályázóknak javasoljuk az együttműködést valamely intézménnyel (pl. könyvtár, múzeum, levéltár stb.) vagy szakemberrel a kutatás során.

A pályaművek terjedelmét illetően az általános iskolások számára 5 gépelt oldal, a középiskolások számára pedig a 12 oldal javasolt. Ez a terjedelmi korlát magára a szöveges részre vonatkozik, a mellékletre (táblázatok, grafikonok, képek stb.) nincsenek korlátok.

Természetes elvárásunk, hogy a pályamunka kizárólagosan a Tantárgyháló versenyre készüljön és eredeti szöveg legyen.

 

A TÉMAVÁLASZTÁS ezúttal sem teljesen kötött. A tervezett majd megvalósításra kerülő munka egyetlen megkötése, hogy a versenyző által választott fogalom köré szerveződjön, mégpedig úgy, hogy két tudományterületre összpontosítson, a pályázati kiírásban megadott fogalommal társítottra és a pályázó által szabadon választott tudományra/tantárgyra.

  • mesterséges intelligencia – fizika
  • környezettudatosság – fizika
  • sebesség – fizika
  • áramlás – fizika
  • megjelenítés – fizika
  • termelés – fizika
  • alkalmazás – fizika
  • vándorlás – biológia
  • ének – biológia
  • kommunikáció – biológia
  • család – biológia
  • kérész – biológia
  • létért folyó küzdelem – biológia
  • metamorfózis – biológia
  • vörös könyv – biológia
  • háló, hálózat – matematika
  • szimmetria – matematika
  • egység és nagyság – matematika
  • haszontalan, de érdekes – matematika
  • unió – matematika
  • 1918 – történelem
  • szerződés – történelem
  • identitás – történelem
  • Vajdaság – történelem
  • korrektség – történelem
  • „mackológia” – irodalom
  • anekdota – irodalom
  • torony – irodalom
  • tabutörés – irodalom
  • szuperhős – irodalom
  • példázatosság – irodalom
  • érték(telen) – irodalom
  • szemléletváltás – irodalom
  • virtuális közösség – irodalom
  • tolerancia – irodalom
  • kút-víz motívum – irodalom
  • kőolaj – kémia
  • gyógyszer – kémia
  • glutén – kémia
  • hamu – kémia
  • avasodás – kémia
  • etil-alkohol – kémia
  • tájház – földrajz
  • ösvény – földrajz
  • demográfiai folyamatok – földrajz
  • lakóhelyem turisztikai jellegzetességei – földrajz

A pályamű lehetőleg ne korlátozódjon kizárólagosan CSAK természettudományokra vagy társadalomtudományokra vagy a művészetekre. Keresni kell az összefüggéseket, a kapcsolódási pontokat a két tudományterület, a fogalomhoz kötött és a választott között!

A VERSENY MENETE három lépcsős.

Az első körben ötlettervet kell beküldeni a pályázati felhíváshoz mellékelt jelentkezési adatlapon, amely tartalmazza a választott fogalomkettőst és a tervezett kutatás leírását.

Jelentkezési adatlap

Az ötletterveket az ujkep.modszertani@gmail.com e-mail címre várjuk 2018. október 5., péntekig. A versenybizottság október közepén értesíti a pályázókat az ötlettervek elfogadásáról, és azok megvalósítási folyamatáról egyenként írásbeli szakmai véleményt/útmutatót mellékel.

A második körben az ötlettervek megvalósítása történik, amelyről pályamunkában számolnak be a pályázók. Ez a munka tartalmazza a kutatás elméleti hátterét, valamint a megvalósítás és a kutatási eredmények leírását, összegzését, illetve a felhasznált források megnevezését. A pályázatokat postán a szerkesztőség címére (Vajdasági Módszertani Központ, Új Kép szerkesztőség, Ago Mamužić u. 13/II, 24000 Szabadka) ÉS e-mailben az ujkep.modszertani@gmail.com címre is be kell küldeni. Határidő: 2018. november 17., szombat. A versenybizottság november hó végéig értesíti a pályázókat, hogy mely pályamunka szerzőit és mentorait várja 2018. december 14-én (péntek) a döntőre.

A harmadik körben a döntős versenyzők megvédik munkájukat, amelyhez plakátot vagy Power Point prezentációt kell készíteniük, de örömmel fogadjuk egyéb szemléltető eszközök alkalmazását is (pl. rövidfilm, makett, hanganyag stb.). Alapvető fontosságú, hogy a pályázók bizonyítsák tájékozottságukat és jártasságukat az általuk választott témában.

A projekt támogatói a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, a Bethlen Gábor Alap, a Szekeres László Alapítvány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Információk e-mailben az ujkep.modszertani@gmail.com és jucsila@gmail.com címen, telefonon pedig a 064/2447155 számon kaphatók.

Jó témaválasztást, szárnyaló kreativitást, valamint izgalmas kutatómunkát kívánunk!

Jelentkezési adatlap

A Versenybizottság

plakat A3

A 2017/2018 Tantárgyháló verseny döntőjének eredményei

2017.12.09

2017. december 8-án, pénteken került sor a Vajdasági Módszertani Központ szervezésében az Új Kép folyóirat Tantárgyháló versenyének döntőjére. A rendezvény egyben a folyóirat XX. tanulmányi versenyét jegyezte. A döntőbe jutásért az általános iskolai csoportban 17 pályamunka és 32 tanuló versenyzett, míg a középiskolások csoportjában 43 tanuló vett részt és 29 pályamunkából válogathattunk.

A zárórendezvényre mindkét csoportban a legjobb 10-10 pályamű szerzőit és mentortanárait hívtuk meg. A több mint 60 főt vendégül látó esemény résztvevői Bácsföldvárról, Magyarcsernyéről, Muzslyáról, Oromról, Oromhegyesről, Óbecséről, Szabadkáról, Temerinből, Topolyáról, Zentáról, Zomborból és Újvidékről érkeztek. A Tantárgyháló harmadik fordulójában 2 újabb feladat várt a versenyzőkre: kutatásuk rövid bemutatása, majd az arról szóló beszélgetés a versenybizottsággal. A közönség izgalmas tudományos, helytörténeti, művészi tartalmakkal, rendkívül eredeti prezentációs megoldásokkal gazdagított előadásokat hallgathatott végig. A versenybizottság munkájában Amstadt Aranka fizikatanár, Arnold Ildikó magyartanár, Béres Zoltán matematikatanár, dr. Hózsa Éva magyartanár, dr. Mészáros Zoltán történelemtanár, Miskolci Nyilas Izabella biológiatanár, Soós Edit biológiatanár, Szórád Endre kémiatanár és Búcsú Ottó műszaki tantárgyak oktatója vettek részt. A résztvevők oklevelet, Tantárgyháló logóval ellátott termoszt és kitűzőt kaptak, valamint könyvjutalomban részesültek, míg a helyezést elérő versenyzőket és tanáraikat az előzőek mellett pénzjutalom is megillette. Mindkét csoportban közönségdíjat is osztottunk, amelyet a hallgatóság szavazatai alapján ítélt oda a zsűri. A közönségdíjasokat könyvvásárlási utalvánnyal jutalmaztuk. A versenybizottság különdíjakkal is illette a különböző szempontokból kitűnő páyázókat.

Köszönettel tartozunk a verseny támogatóinak: a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárságnak, a Szekeres László Alapítványnak, a Bethlen Gábor Alapnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának, és a könyvjutalmakat biztosító Forum Könyvkiadónak, Életjel Kiadónak, zEtna Kiadónak.

A Tantárgyháló versenyzőinek és mentortanáraiknak köszönjük a részvételt és gratulálunk az elért eredményekért!

 

ÁLTALÁNOS ISKOLÁS KATEGÓRIA

 

I. DÍJ

Szögi Csilla, Cseszkó Nikolett: Édes élet. Arany János Általános Iskola, Orom. Mentorok: Hóli Tóth Ugyonka Erika, Fejős Edina

 

II. DÍJ

Valtner Leóna. Szíveri Szára: Nikotin – természetes toxin. Szervó Mihály Általános Iskola, Muzslya. Mentor: Molnár Attila

 

III. DÍJ ÉS KÖZÖNSÉGDÍJ

Weiss Astrid: Kávé – méreg vagy gyógyír. Majsai Úti Általános Iskola, Szabadka. Mentor: Vuleković Beáta

 

ZSŰRI KÜLÖNDÍJ

Borsos Ramóna, Surányi Bence: Az empátia a metakommunikáció tükrében. Arany János Általános Iskola, Oromhegyes. Mentor: Varjú Léna, Takács Anasztázia

 

KÜLÖNDÍJ – RÉSZVÉTEL A BOLYAI GIMNÁZIUM TÉLI TÁBORÁBAN

Kovács Tamás, Vámos Attila: Számítógép: barát vagy ellenség. Svetozar Marković Általános Iskola, Bácsföldvár. Mentor: Csorba Éva

Nagy Anita, Biacsi Árpád: AJTÓ – KAPU Magyarcsernye csodálatos kapui. Petőfi Sándor Általános Iskola, Magyarcsernye. Mentorok: Bacsik Lőrinc Natália, Mgr. Rontó Bozóki Judit

 

KÖZÉPISKOLÁS KATEGÓRIA

 

I. DÍJ ÉS KÖZÖNSÉGDÍJ

Horvát Dávid, Molnár Ramóna: Szembeszéd. Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta. Mentorok: Kőrösi Gábor, Szepesi Zoltán

 

II. DÍJ

Nagy Torma Enikő, Tóth Johanna: Agatha Christie, a krimi és a mérgek nagyasszonya. Egészségügyi Középiskola, Szabadka. Mentor: Tselios Tünde

 

III. DÍJ

Buljovčić Inesz, Király Ibolya: A szabadság szavai. Svetozar Marković Gimnázium, Újvidék. Mentorok: Kovács Smit Edit, Perišić Gáspár Teréz

A Tantárgyháló 2017/2018 II. fordulójának eredményei

2017.11.23

Kedves Pályázók és kedves Mentortanárok!

Az idei Tantárgyháló második fordulója véget ért, beérkeztek a pályaművek, a Versenybizottság elvégezte dolgát, átolvasta, kiértékelte őket.

Ezúttal is kiváló munkákat véleményezhettünk, a diákszerzők (legtöbbje) színvonalas, elmélyült kutatást folytatott, a pályázati kiírásnak megfelelően vetette papírra az ismereteket, értékelte és indokolta az eredményét. Jó érzés volt, megtapasztalni a diákokat segítő kompetens mentori munkát is, a szakmai attitűdöt, mely visszaköszönt egy-egy frappáns „hálósításban”. Tanár- diák jó munkát végzett. Eltévelyedett, a Tantárgyháló követelményrendszerével nem egybevágó pályamű szinte nem is érkezett!

A harmadik fordulóba, azaz a döntőbe jutó pályaművek listája tehát összeállt, rajta azokkal a tanulókkal, akik meghívást kapnak a bemutatkozásra, eredményeik, kutatásuk szóbeli ismertetésére 2017. december 8-án.

A 2. forduló valamennyi résztvevőjének köszönjük a részvételt, és kutatások elvégzésébe, a tanulmányok megírásába fektett munkát!

 

Általános iskola

Nagy Karolina, Latyák Helga: Sárkányok a mitológiában. Sever Đurkić Általános Iskola, Óbecse. Mentor: Zapletán Erika

Német Valentin: Vírusok, a kis kártevők. Petőfi Sándor Általános Iskola, Magyarcsernye. Mentorok: Deák Ildikó, Bacsik Attila

Juhász Emina, Szekula Flóra: Kicsiny falum története. Petőfi Sándor Általános Iskola, Magyarcsernye. Mentorok: Gavrić Jelena, Deák Ildikó, Mgr. Rontó Bozóki Judit

Nagy Anita, Biacsi Árpád: AJTÓ – KAPU Magyarcsernye csodálatos kapui. Petőfi Sándor Általános Iskola, Magyarcsernye. Mentorok: Bacsik Lőrinc Natália, Mgr. Rontó Bozóki Judit

Weiss Astrid: Kávé – méreg vagy gyógyír. Majsai Úti Általános Iskola, Szabadka. Mentor: Vuleković Beáta

Szögi Lilla, Cseszkó Nikolett: Édes élet. Arany János Általános Iskola, Orom. Mentorok: Hóli Tóth Ugyonka Erika, Fejős Edina

Valtner Leóna. Szíveri Szára: Nikotin – természetes toxin. Szervó Mihály Általános Iskola, Muzslya. Mentor: Molnár Attila

Borsos Ramóna, Surányi Bence: Az empátia a metakommunikáció tükrében. Arany János Általános Iskola, Oromhegyes. Mentor: Varjú Léna, Takács Anasztázia

Csernyák Bence, László Attila: Hurrikánok – a trópusok rémálma. Kókai Imre Általános Iskola, Temerin. Mentor: Harmath Đorđević Tímea

Kovács Tamás, Vámos Attila: Számítógép: barát vagy ellenség. Svetozar Marković Általános Iskola, Bácsföldvár. Mentor: Csorba Éva

 

Középiskola

Rekecki Petra, Surányi Anna: Oszcillációs reakciók. Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta. Mentor: Szórád Endre

Siplika Adél: A mérgek. Dr. Ripp Rózsa Egészségügyi Középiskola, Zombor. Mentorok: Wilhelm József, Elvegyi Tünde, Zidarevic Eleonóra

Balassa Anita, Lukács Melissza: Amikor a méreg művészetet teremt. Mezőgazdasági Iskola Topolya. Mentorok: Kucor Gabriella, Gogolák Csilla

Mašić Evelin, Kósa Tamara: Kezdetben vala a méz. Mezőgazdasági Iskola Topolya. Mentorok: Kucor Gabriella, Gogolák Csilla

Buljovčić Inesz, Király Ibolya: A szabadság szavai. Svetozar Marković Gimnázium, Újvidék. Mentorok: Kovács Smit Edit, Perišić Gáspár Teréz

Horvát Dávid, Molnár Ramóna: Szembeszéd. Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta. Mentorok: Kőrösi Gábor, Szepesi Zoltán

Nagy Torma Enikő, Tóth Johanna: Agatha Christie, a krimi és a mérgek nagyasszonya. Egészségügyi Középiskola, Szabadka. Mentor: Tselios Tünde

Sztarek Norbert, Kónya Leon: Közvélemény-kutatás madártávlatból. Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta. Mentor: Kőrösi Gábor

Nagy Anita: Homeopátia – megoldás vagy átverés? Óbecsei Gimnázium, Óbecse. Mentor: Gálfi Attila

Törteli Réka, Cibolya Stella: Nyitva van az aranykapu. Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta. Mentor: Radócki-Dukai Virág

 

A DÖNTŐVEL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK
A Tantárgyháló tanulmányi verseny zárórendezvényére 2017. december 8-án, pénteken 13 órakor kerül sor a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon (Strossmayer u. 11). A verseny várhatóan 17 óráig tart.
A zárórendezvényre meghívott versenyzők önálló, legfeljebb 7-8 perces ismertetőt tartanak kutatásukról. Amennyiben számítógépet használnak (Power Point prezentáció, képek, zene egyszóval bármi, amihez számítógép szükséges), szíveskedjenek még a verseny előtt, legkésőbb december 6-ig eljuttatni az anyagot, ugyanis e nélkül kérdéses lehet a zökkenő mentes bemutatás. Plakátokat és más nem digitális illusztrációkat használhatnak azok előzetes eljuttatása nélkül. Előadásukban elmondhatják, miért, hogyan, mi módon kezdtek el témájukkal foglalkozni. A cél az, hogy érdekes és frappáns legyen az ismertető. A kutatás ismertetése után a tanárokból álló bizottság kérdéseket tesz majd fel, hogy meggyőződjön, milyen alapos a versenyző tudása, és milyen mélységben ismerkedett meg témájával. A végeredmény a pályázati anyagra, az előadásra, valamint a kérdésekre adott válaszokra kapott pontokból áll össze.
Kérjük, hogy a számítógépről használatos anyagot küldjék el e-mailben vagy CD-n legkésőbb december 6-ig! Kérdéseikkel forduljanak szerkesztőségünkhöz az ujkep.modszertani@gmail.com e-mail címen vagy a 064/2447155 mobil telefonszámon!

Izgalmas felkészülést és sok-sok jó ötletet az előadások megtervezéséhez!

Tantárgyháló 2017/2018 – pályázati felhívás

2017.09.08
 Célcsoport: általános iskolás felsős és középiskolás diákok, a pályamunkát legfeljebb két diák írhatja együtt.Kategóriák: általános és középiskolás.

Pályázat tárgya: önálló kutatás tervezése, megvalósítása és összefoglalása írásbeli pályamű formájában, valamint a kutatás bemutatása és a témában való jártasság bizonyítása a záró rendezvény keretében.

A pályázat célja: önálló kutatások ösztönzése a diákok körében, a tudományterületek közötti összefüggések keresése, a természet- és társadalomtudományi, ill. művészeti ismeretek szintézise, a kreativitás és az előadói képességek fejlesztése.

Jelentkezési határidő:

–        ötlettervek beküldése: 2017. szeptember 30. szombat

–        pályaművek eljuttatása: 2017. november 10. péntek

–        döntő: 2017. december 8. péntek

Jutalmak: a döntőben helyezést elérő pályázatok szerzői, illetve témavezetőik külön-külön mindkét kategóriában pénzjutalomban részesülnek.

–        I. díj 10000 dinár

–        II. díj 7000 dinár

–       III. díj 4000 dinár

Közönségdíj: könyvvásárlási utalvány 2000 dinár értékben

Az Új Kép folyóirat 20. tanulmányi versenye, a Tantárgyháló a jelenségek, események, törvényszerűségek közötti összefüggések felfedezésére és tanulmányozására ösztönzi a pályázókat. A projektszerű megközelítést szorgalmazzuk, amelyben a megtapasztalás, az élmény, a tett kap hangsúlyt. A pályamunkák megírásához önálló kutatást kell végezni, azaz nemcsak internetes források, hanem nyomtatott kiadványok (könyvek, folyóiratok, újságok stb.) olvasása, megfigyelések, kísérletek, felmérések, szakemberekkel készített interjúk, levéltári kutatások stb. szükségesek. A pályázóknak javasoljuk az együttműködést valamely intézménnyel (pl. könyvtár, múzeum, levéltár stb.) vagy szakemberrel a kutatás során.

A pályaművek terjedelmét illetően az általános iskolások számára 5 gépelt oldal, a középiskolások számára pedig a 12 oldal javasolt. Ez a terjedelmi korlát magára a szöveges részre vonatkozik, a mellékletre (táblázatok, grafikonok, képek stb.) nincsenek korlátok.

Természetes elvárásunk, hogy a pályamunka kizárólagosan a Tantárgyháló versenyre készüljön és eredeti szöveg legyen.

A TÉMAVÁLASZTÁS ezúttal sem teljesen kötött. A tervezett majd megvalósításra kerülő munka egyetlen megkötése, hogy a versenyző által választott fogalom köré szerveződjön, mégpedig úgy, hogy két tudományterületre összpontosítson, a pályázati kiírásban megadott fogalommal társítottra és a pályázó által szabadon választott tudományra/tantárgyra.

  • szabadság (irodalom)
  • sugár (geometria)
  • törpe (mitológia)
  • határvonal (irodalom)
  • ajtó-kapu (irodalom)
  • színszimbolika (filmművészet)
  • őselemek (kémia)
  • metakommunikáció (pszichológia)
  • smart világ (informatika)
  • kiegyezés (történelem)
  • sárkány (mitológia),
  • cukor (kémia),
  • szél (földrajz),
  • vírus (informatika)
  • birodalom (biológia)
  • ciklikus változások (matematika)
  • több vagy kevesebb (matematika)
  • irracionálitás (filozófia)
  • párhuzamosság (matematika)
  • állam (történelem)
  • méreg (kémia)
  • szuperhatalom (történelem)
  • jogok (történelem)
  • árnyék (képzőművészet)
  • töltések (fizika)
  • hullám (fizika)
  • környezetem ismeretlen földrajza (földrajz)
  • tűz (történelem)
  • növekedés (matematika)
  • paradoxon (biológia)

A pályamű lehetőleg ne korlátozódjon kizárólagosan CSAK természettudományokra vagy társadalomtudományokra vagy a művészetekre. Keresni kell az összefüggéseket, a kapcsolódási pontokat a két tudományterület, a fogalomhoz kötött és a választott között!

A VERSENY MENETE három lépcsős.

Az első körben ötlettervet kell beküldeni a pályázati felhíváshoz mellékelt jelentkezési adatlapon, amely tartalmazza a választott fogalomkettőst és a tervezett kutatás leírását.

Jelentkezési adatlap

Az ötletterveket az ujkep.modszertani@gmail.com e-mail címre várjuk 2017. szeptember 30, szombatig. A versenybizottság október első felében értesíti a pályázókat az ötlettervek elfogadásáról, és azok megvalósítási folyamatáról egyenként írásbeli szakmai véleményt/útmutatót mellékel.

A második körben az ötlettervek megvalósítása történik, amelyről pályamunkában számolnak be a pályázók. Ez a munka tartalmazza a kutatás elméleti hátterét, valamint a megvalósítás és a kutatási eredmények leírását, összegzését, illetve a felhasznált források megnevezését. A pályázatokat postán a szerkesztőség címére (Vajdasági Módszertani Központ, Új Kép szerkesztőség, Ago Mamužić u. 13/II, 24000 Szabadka) és e-mailben az ujkep.modszertani@gmail.com címre is be kell küldeni. Határidő: 2017. november 10, péntek. A versenybizottság november harmadik harmadában értesíti a pályázókat, hogy mely pályamunka szerzőit és mentorait várja 2017. december 8-án (péntek) a döntőre.

A harmadik körben a döntős versenyzők megvédik munkájukat, amelyhez plakátot vagy Power Point prezentációt kell készíteniük, de örömmel fogadjuk egyéb szemléltető eszközök alkalmazását is (pl. rövidfilm, makett, hanganyag stb.). Alapvető fontosságú, hogy a pályázók bizonyítsák tájékozottságukat és jártasságukat az általuk választott témában.

A projekt támogatói a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, a Bethlen Gábor Alap, a Szekeres László Alapítvány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Információk e-mailben az ujkep.modszertani@gmail.com és jucsila@gmail.com címen, telefonon pedig a 064/2447155 számon kaphatók.

Jó témaválasztást, szárnyaló kreativitást, valamint izgalmas kutatómunkát kívánunk!

A Versenybizottság

Jelentkezési adatlap

plakat A3 novo PRINT

A Tantárgyháló 2016/2017 döntőjének eredményei

2017.05.07

2017. április 27-én, Szabadkán került sor a Vajdasági Módszertani Központ szervezésében a Tantárgyháló verseny döntőjére. A rendezvény egyben az Új Kép folyóirat 19. tanulmányi versenyét jegyzi. A döntőbe jutásért az általános iskolai csoportban 16 pályamunka és 28 tanuló versenyzett, míg a középiskolások csoportjában 30 tanuló vett részt és 21 pályamunkából válogathattunk.

A zárórendezvényre mindkét csoportban 10-10 pályamű szerzőit és mentortanárait hívtuk meg. A 50 főt vendégül látó esemény résztvevői Bácsfeketehegyről, Csantavérről, Gunarasról, Horgosról, Óbecséről, Szabadkáról, Topolyáról, Törökkanizsáról, Zentáról és Zentagunarasról érkeztek. A Tantárgyháló harmadik fordulójában a pályamunkák szerzői bemutatták önálló kutatásukat és bizonyságot tettek jártasságukról a választott témában. A közönség izgalmas tudományos, helytörténeti, művészi tartalmakkal, rendkívül eredeti prezentációs megoldásokkal gazdagított előadásokat hallgathatott végig. A versenybizottság munkájában Amstadt Aranka fizikatanár, Arnold Ildikó magyartanár, Béres Zoltán matematikatanár, Cinkler Klára kémiatanár, dr. Hózsa Éva magyartanár, dr. Mészáros Zoltán történelemtanár, Nyilas Izabella kémiatanár, Soós Edit biológiatanár, Szórád Endre kémiatanár és Búcsú Ottó műszaki tantárgyak oktatója vettek részt. A résztvevők oklevelet és Tantárgyháló logóval ellátott táskát kaptak, valamint könyvjutalomban részesültek, míg a helyezést elérő versenyzők és tanáraik az előzőek mellett pénzjutalomban is részesültek. Mindkét csoportban közönségdíjat is osztottunk, amelyet a hallgatóság szavazatai alapján ítélt oda a zsűri. A közönségdíjasokat könyvvásárlási utalvánnyal jutalmaztuk. A versenybizottság 2-2 különdíjat is kiosztott mindkét csoportban.

A Tantárgyháló versenyzőinek és mentortanáraiknak köszönjük a részvételt és gratulálunk az elért eredményekért!

ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK CSOPORTJA

I. DÍJ

Vass Zoltán: Gróf Széchenyi István gyakorlati alkotásai. Majsai Úti Általános Iskola, Szabadka. Mentor: Csőke Márta

II. DÍJ

Szőke Szintia, Tari Katarina: A „fehér arany” vidékünkön. Október 18. Általános Iskola, Zentagunaras. Mentor: Laták Mónika

III. DÍJ

Bálint Eszter, Fujkin Zsófia: A tanyasi életformák régen és ma. Kárász Karolina Általános Iskola, Horgos. Mentorok: Karácsonyi Krisztina, Horvát Hilda

KÖZÖNSÉGDÍJ

Szögi Klaudia: Útkeresők. Ifjúsági szubkultúrák napjainkban. Kárász Karolina Általános Iskola, Horgos. Mentor: Karácsonyi Krisztina, Horvát Hilda

KÜLÖNDÍJAK

Huszár Ádám: Takács Gáspár, a templomépítő. Hunyadi János Általános Iskola, Csantavér. Mentor: Hatala Zoltán

Weiss Astrid: Duna – az ihletek folyója. Majsai Úti Általános Iskola, Szabadka. Mentor: Vuleković Beáta

 

KÖZÉPISKOLÁSOK CSOPORTJA

I DÍJ

Nyilas Sára: Európa a változás kapujában. Svetozar Marković Gimnázium, Szabadka. Mentor: Agyánszki Máté

II. DÍJ

Benkő Edina: A siker gátjai és támogatói. Óbecsei Gimnázium, Óbecse. Mentorok: Karácsonyi Tünde, Gálfi Attila

III. DÍJ

Bencsik Blanka: Gépjárművezetés biztonságnövelése képfeldolgozás alkalmazásával. Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta. Mentor: Kőrösi Gábor

KÖZÖNSÉGDÍJ

Nagy Anita: Én és önmagam – a külső tényezők hatása a lélek fejlődésére. Óbecsei Gimnázium, Óbecse. Mentor: Karácsonyi Tünde

KÜLÖNDÍJAK

Ali Arszen: Safe Kid Zones. Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta. Mentor: Kőrösi Gábor

Bálint Tibor: Zyklon-b: Rovarirtóból tömeggyilkossági méreg. Óbecsei Gimnázium, Óbecse. Mentor: Gálfi Attila

2015. Tantargyhalo. Minden jog fenntartva.